Nov 28, 2010

Miért nincs mit megosztanom?

Hát az úgy volt, tudjátok, hogy amikor megcsináltam a magyar népmesés tarisznyámat, kiraktam fészbúkra, hogy akinek a legjobban tetszik, az megkapja. No, a végére az lett belőle, hogy csináljak pénztárcát. Vagy két hónapig törtem a fejemet (néha, nem folyamatosan:)), hogy hogyan is oldjam meg a dolgot, mert még a legapróbb anyagomon is túl nagy lenne a hímzés egy pénztárcához. Mígnem ugye mostanában megcsináltam azt a kis brosst, és rájöttem, hogy 40-es anyagon 1x1 szálon milyen jól nézne ki. Meghímeztem. Minden szerénység nélkül mondom, nagyon jól néz ki akkorában! Komolyan, tényleg!
Szóval, irány a bolt, találtam egy nagyon gusztusos, bézs színű, kicsit hasított bőrre emlékeztető anyagot, belülre is nagyon eltaláltam a színt, szóval minden adva volt a tökéletes végkifejlethez.  Hahhh, ahogy azt Móricka elképzeli! Minden rendben ment, csináltam is már ilyen pénztárcát (csak akkor hímzés nélkül), szóval nem egy új dolog. Kiszabtam, felvarrtam a hímzést, csipkét is kapott, de aztán az összeállításnál valami nem ment rendjén. Nem tudom mi történt, miért, hogyan, legalább ötször bontottam le, mire rájöttem, hogy nem én vagyok béna, hanem a varrógép gyűri be alul a cérnát. Minden esetre addigra már idegbajos voltam, és a többszöri bontástól egyre rosszabbul nézett ki az egész. Végül viszapöcköltem az izét, ami miatt akadt a cérna, megint ment a varrógép (kop-kop), befejeztem, akkor nézem, nagyon csúnyán begyűrődik a bélés, amikor összehajtom. Idegbaj a köbön. Még egy visszabontást már nem bírt volna ki, így is úgy nézett ki, mintha a kutya rágta volna. Kész, kuka. JB kihalászta onnan, mondta, hogy neki tetszik, az övé lesz, nem baj, ha vacak. Bepakolta a cuccait, megpróbálta becsukni, hát ez tényleg borzalmasan begyűrődik. Mondom, hogy kuka. Megint kivette és elrakta, azt mondta, a hímzés olyan szép, hogy nem érdemli meg, hogy kidobják, akárhogy is nézzen ki a pénztárca. Aludtam rá egyet. Másnap, szombaton frissen, kipihenten újra nekivágtam. Amíg kézzel varrogattam egy részt, megszúrtam az ujjamat, nem vettem észre, hogy teljesen összevéreztem a világos anyagot. Tudod mit? Kuka, de most már tényleg. Ezek után megtépázott önbecsüléssel, sebeimet nyalogatva kuksoltam egész hétvégén az internet előtt, semmi, de semmi hajlandóságot nem mutatva bármiféle kézimunkára. Vasárnap estére annyira megzizzentem, hogy Coelhót kezdtem olvasni önszántamból (szembejött, mert egyébként egész nap virtuális olvasnivalóbeszerző-körúton voltam). Hát mit mondjak Coelhoról?? Nem, nem ajánlom:) Na jó, de, mert egyébként irtó vicces, mekkora blődségeket ír össze, és tényleg elgondolkodtat, pl azon, hogy vajon ki képes ezt komolyan venni? Csak 10-20 oldalál többet nem szabad olvasni, mert az ember sokkot kaphat attól a primitív nyelvezettől és ijesztően közhelyes, de pátoszos hangnemben előadott eszmefuttatástól. Komolyan egy iskolai fogalmazás szintjét nem ütik meg a mondatai, kb 10 évesen ír így egy gyerek, amikor semmi összefüggés nincs a tagmondatok között, de minden részletre ki kell térni, mert mi van, ha az olvasó olyan hülye, hogy esetleg nem érti meg, mit is akart kifejezni egy-egy cselekedet leírásával? Na mindegy, ez most nem értékelés akart lenni, csak leírtam, mi történt a hétvégén. Megyek, olvasok valamit, amit ma levadásztam. Ja, pénteken JB nem dolgozott, rábeszélt, hogy lógjak az iskolából, cserébe elmegyük moziba az új Francois Ozon filmre, a még mindig gyönyörű Catherine Deneuve-vöt megnézni. Jó volt, aranyos film, de többet vártunk. Bof, ahogy azt franciául mondják.

Nov 25, 2010

Mindennapi romantika

Ülünk a buszon, JB megfogja a kezem, én elrántom, jáj, nagyon hideg! Erre sértődötten bejelenti nekem, hogy ő az én Edwardom, persze, hogy hideg. Na erre mit lehet válaszolni?:)

Nov 21, 2010

Ki lennék?

Habár Mónika nem kért fel játékra, de a könyvesblogján olvastam egy bejegyzést, ami elgondolkodtatott. Úgyhogy akár tetszik, akár nem, én válaszolok:))) Igyekeztem megfontolni:)

Melyik általad olvasott könyvben vállalnál szerepet, ki lennél és miért?
1. Jaj, hát naná, hogy Lizzy Bennet!!! :) Gondolom nem kell kifejtenem, miért. Csak kicsit higiénikusabb körülmények között (a Laurie Viera Rigler: Confessions of a Jane Austen Addict c. könyv óta, ahol hosszan ecsetelik a napi isztálkodás  (hiányának) rituáléját,  valahogy lehűlt a lelkesedésem)

2. Szeretnék még G.Szabó Judit gyerekkönyveiben Anikó lenni:)) Hát mert imádom a családját és mert vele mindig történik valami:)

3. A harmadik pedig nekem is egy "ciki bevallanom"-szereplő, Blair Waldorf a Gossip Girlből. Kicsit csalok, csak az első két könyvet olvastam, de nagyon rosszak voltak, ezért a többi már nem ment, viszont a sorozat ritka módon teljesen magával ragadott. Na jó, kicsit a hatása alatt vagyok még a második szezon utolsó részének, óóóóóó Chuck (Motherchucker), tipikusan az én férfiideálom (na nem a kinézete:)). És még gazdag is:)

Nov 6, 2010

Tudom, régen írtam

Mónika megjegyezte, hogy nem sokat írok mostanában. Benéztem a blogomba, és úgy tűnik, igaza van. Nincs semmi, ősszel lecsillapodik a természet és az ember lánya is:) Most hetente négyszer nyelviskolába járok, 3,5 órás foglalkozások vannak, az utazársa összesen 3 órám megy el(a vonat 10 perc alatt ott van, egyenes járat, de óránként jár, a busz meg fél órát megy, harmadába is kerül, csak nem egyenes járat,  ezért plusz 40-45 perc gyalog egy irányba. Ha kilépek, 35 perc. A gyaloglást nem bánom, mert nem árt kicsit mozognom, és ráadásul végig a tengerpart mentén vezet az út és milyen menő már, ha korábban érkezem, a parton festem ki a körmömet, és a tengeri szellővel szárítom?? :)) JB persze nem érti, mit lelkesedek a napi 7 km gyaloglásért, csak a tenger kedvéért, de hát ő nem Pesten nőtt fel. Viszont most megkaptam az igazolást, úgyhogy hétfőn megnézzük, diákigazolvánnyal mennyi lesz a busz- vagy vonatbérlet), szóval ez tölti ki a napjaimat, utána meg este anyukámmal csetelés, mittudomén, és kb ennyi. A nyelviskola egy továbbképző központ, állami szervezet, ahova a munkanélküli központból és a bevándorlási hivatalból (kb ez a megfelelője, azt hiszem) küldik az embereket kötelezőbe tanulni. Kinek mit, tanítanak angolt is, mindenféle számítógépes kurzus, stb, ahogy az lenni szokott. A legmeglepőbb, hogy franciáknak francia is van. Kicsit frissítik (kötelezőben!!) a beszéd- és íráskultúráját azoknak,  akik már rég láttak iskolát, és most szeretnének feljebb lépni a ranglétrán. Bár annyira nem meglepő, bonyolult a francia írás, igeragozás, még JB anyukája, aki orvos, és rengeteget olvas, szóval nem egy tanulatlan ember, még ő is bevallotta, hogy utána kell néznie néha, hogyan is írnak egyes szavakat. És ez nem szégyen, hiszen nem egy egyszerű nyelv. A magyar nyelvben sem szégyen ez, jobb, mint borzalmas hibáktól hemzsegő irományt kiadni a kezedből. De persze ez már az adott embertől és annak igényességétől függ, akár magyar, akár francia. Van itt a blogspoton egy igen sikeresnek tűnő magyar blog, aki már-már hivatásának tekinti azt, hogy oda ír, mégis, már a fejlécben akkora helyesírási hiba bámul rám, hogy minden alkalommal dühöngök, ha véletlenül megnyitom. A bejegyzésekre már pillantást sem merek vetni, szinte sírnak egy helyesírási szótártért (ráadásul a félregépelések száma is messze túlnő az elfogadható szinten, mert általába aki jól olvas, észre sem vesz egy-egy félregépelést, mert szóképet lát, nem betűket, de nála kirívóan sok, és a helyesírási hibák csak aláhúzzák a többi hibát), rengeteg rajongója van, mégsem szól senki, és nem tudom, hogyan lehetne finoman felhívni rá a figyelmet, mert ugye a magyarok mentalitásához hozzátartozik, hogy rögtön irigynek kiáltanak ki, ha véletlenül egy építő kritikával próbálsz meg előhozakodni. Pedig ha nem akarsz amatőrnek tűnni, akkor a helyesírás a minimum. Van egy ismerősöm, aki néha egy magát rendkívül igényesnek valló honlap blogjaira szokott linket küldeni nekem, és minden alkalommal verjük a fejünket a falba, mennyire műveletlen, buta emberek osztják az észt manapság. És egy dolog, hogy ezt teszik, de az a tény, hogy 1, az olvasókat ez nem zavarja, 2, még pénzt is kapnak érte, elszomorító. Azért, mert ez bátorítás, pozitív visszajelzés is egyben! Azt mondja nekik, hogy a munkájuk jó! Pedig dehogy jó! Hogyan hihetem el, hogy bármit is tud mondani nekem, ha még írni sem tud???? Igénytelen, olyan, mintha koszosan, büdösen mennél ki az utcára és elvárnád, hogy az emberek figyeljenek rád és tiszteljenek. Sőt, rendszeresen odafigyeljenek. Na tessék, elkalandoztam, bocsánat, de ez a téma mindig nagyon felhúz. Na szóval, visszatérve a nyelvtanfolyamra. A nyári szünet után rögtön jelentkeztem, először nem vettek fel, mert nem volt "beutalóm", sem bevándorlási hivataltól, sem munkaügyi központtól, de aztán egyszercsak, 2 hónap múlva felhívtak, ha még mindig akarom, menjek. Rá sem mertünk kérdezni, hogy akkor hogy is van ez? Mint mindenütt, itt is úgy működik az élet, mikor kihez kerül a papírod, úgy halad az ügyed. Itt a régióban a nyelvtanfolyamok nagyjából négyszer-ötször annyiba kerülnek, mint otthon a Francia Intézetben (azért az FI a példa, mert ők is a nemzetközi rendszerben tanítanak, ugyanazok a szintek), úgyhogy nem is jártam sehova, csak egy öreg tanárnéni hívott meg magához hetente egyszer (sokat köszönhetek neki, és ő hívta fel a figyelmemet erre a helyre is), meg gyerekkönyveket olvasok (már amikor nem bliccelem el:)), stb.  De pl JB-vel alig tudok beszélni franciául, egyszerűen nem megy, mindketten kínlódunk, annyira nem megszokott, hiába próbálkozunk. Az apját néha már értem azt hiszem, és ez már hatalmas fejlődés ahhoz képest (mindig jó hangosan beszél velem, mintha süket lennék:))), az anyukájával már egészen jól sikerül a beszéd, csak ő sosem javítja a hiábimat. JB barátai, öccsei meg... hát őket csak akkor értem, ha hozzám beszélnek, de ha egymás közt, akkor teljes a sötétség, annyi szlenget használnak és nem ejtik ki teljesen a szavakat. Szóval kb ez a helyzet:) A nyelvtanfolyam is érdekes. Pl az orosz hölgyemény, aki azzal a klasszikus módszerrel került Franciaországba... ha láttátok a On-lány c filmet, értitek:) Érdekes jelenség, de nagyon odaadó nő, nagyon igyekszik ám:)) A tanár meg valami eszméletlen jó! Kreatív írótanfolyamot tart nekünk, meg mindenféle csupa jót, csak sajnos az emberek nagyrésze inkább a filmes órán aktív (én meg ott ülök és bámulom a plafont), mert azt sem tudják ki az a Moliere. Nekem meg a nyelvtanom hagy némi kívánnivalót maga után, főleg írásban. Amikor csoportban kell dolgozni, és történetet írnunk, jól kifogom a legjobb társakat, a fejkendős török leányzó nem a csapatmunkáról híres, és nem úgy tűnik, hogy bármennyire is közel állna hozzá az irodalom, a kövér, öregecske orosz nő meg olyan rosszul beszél, hogy egy mukkot sem értünk belőle és nem érti, hogy miért kérdezünk vissza állandóan, bedurcul és nem csinál semmit, viszont folyton leszögezi, hogy ő nem olvas női ponyvairodalmat, viszont mi lenne, ha olyan történetet írnánk, hogy... és akkor jön a klasszikus gazdag, jóképű orvos és a szegény, beteg lány szerelmi története, teljesen összefüggéstelenül. Milyen vidám, végül persze a csoportunk előrukkol a nagy semmivel. De összességében azért elég jól megvagyok, szünetben a japán és kínai lányokkal beszélgetünk cicákról és kutyákról, meg a múltkor a portugál srác próbálta nekem felsorolni az Aranycsapat tagjait én meg persze nem tudtam mit hozzáfűzni, csak annyit, hogy Pesten közel lakom az Újpest stadionjához... szóval azért kezd felszakadni talán valami gát:)
És akkor legyen már fénykép is, mert a tenger olyan szép volt tegnapelőtt! Millió gyémánt!!