
Tegnap voltunk Maastrichtban. Igazából Keukenhofba akartunk elmenni, ezért vettünk ki direkt szabadnapot (a virágok miatt csak két hónapig van nyitva, zsúfolásig tele túristával, gondoltuk hétköznap csak kevesebben lesznek), de úgy esett, hogy nagyon esett. Csak a szokásos holland időjárás. Szóval inkább elmentünk elkölteni a frissen a számlára érkezett fizetést az egyik legjobb shopping-városban (itt most szívesen szót ejtenék a holland divatról, de inkább máskorra halasztom, most más a téma).
Namármost, egy számomra igen furcsa jelenséggel találkoztam ebben a lapos, esős országban. Ha látsz egy templomot, és úgy döntesz, hogy meg akarod nézni belülről, két dolog fogadhat. Az egyik, hogy fizetned kell a belépőért. Hát, nem egy szép dolog, de nekik is fent kell tartaniuk magukat valamiből. A másik: amint közelebb érsz, rájössz, hogy ez a templom már nem templom. Haarlemben 3 társasházzá alakított templomot találtam már(az egyik a vöröslámpás negyed kellős közepén). Amszterdamban van egy fodrász-üzletté átalakított (és megjegyzem, nem egy trendi figaró puccos stúdiójává...), kettőt is ismerek, amelyikben irodák vannak, ráadásul a kedvencemben is, a Vondelpark mellettiben is. Messziről szép templom, marha jól néz ki, aztán leesik az állad, amikor közelebb érsz. És még mennyi van, amiről nem tudok! Most már az a kedvenc sportunk, hogy meglátva egy templomot elkezdünk találgatni, mi is lehet benne. Tegnap Maastricht városközpontjában találtunk egy templomot, jól néz ki, menjünk már be. Na ez fogadott minket:
Nemes egyszerűséggel: könyvesbolt. Üdítő volt látni ebben a környezetben a melegeknek szóló irodalom külön kis állványát. Semmi fakszni...
No, és képek, hogy ne legyen unalmas:)
Meg a helyi (mű)állatkert, ahol szemmel láthatóan megdöglött a (mű)zsiráf. Amikor szeptemberben ott voltam, a hölgyemény még piros ruhában volt. Gondolom azóta hazaszaladt átöltözni, aztán vissza, gyászolni tovább a zsiráfját.

