Mar 28, 2011

Képes karc hiányában:)

Hát ezt ki kell írnom magamból, és a Molyon nincs pro-tagságom már, ezért nem tudok képet beszúrni, de nekem beszélhetnékem van!!!!!!! Idézet:
"Csipke van mindenben, ami él: a téli tar ágakban, a felhők mintájában, a víztükörben, ahogy fodrozódik a szellőtől...
Még a kóbor kutya csapzott szőrében is meglátjuk a csipkemintát, ha elég figyelmesen nézzük."

(és a néni, aki mögöttem sétált nem értette, hogy mit fényképezek a fán, pedig nagyon nézte ő is...)
Kapcsolódó könyvek: Brunonia Barry: A csipkeolvasó :))))
UPDATE: kaptam pro-tagságot egy angyaltól!:))) hihetetlen:)))

Mar 27, 2011

Mindenféléről, mint mindig:)

Csakúgy. Tegnap ráakadtam erre a könyvre:
Brunonia Barry: A csipkeolvasó a címétől és a történettől teljesen bezsongtam. Elkezdtem olvasni, aztán mi a fene ez a sz*r? Én nagyon elnéző vagyok a könyvekkel, de ez? Aztán elolvastam az értékeléseket (nem szoktam előre elolvasni, csak az átlag pontszámot nézem általába, hogy ne befolyásolja semmi az értékelésemet), és kiderült, hogy mindenki agyonimádja ezt a könyvet. Hajjaj, megint belenyúltam ezek szerint egy sikerkönyvbe. Már a negyedénél tartok, de még mindig egy nagy adag sz*rnak tartom, pedig én tényleg nem mondok ilyet könyvekről. De most már befejezem, mert hátha tévedek, annyira szeretném szeretni ezt a regényt, és mert érdekel, mi az, ami annyira nagy durranás, hogy mindenki rajongja? De legalább arra ösztönzött, hogy feltegyem már végre a következő vert csipke projektet. Terítő, még Zsuzsa adta azon a bizonyos egyetlen vert csipke órán. MUK-osodjunk, hahahaha! 

Ugyanazzal a sárgás 20-as fonallal csinálom, amivel a gránátalmát, ez is jó sűrű lesz. Elvileg 80-assal kéne, de valamiért beleszerettem vert csipkében ebbe a sűrű, sárga masszába. MUK-osodtam kicsit hajócsipkében is, egy fekete szélcsipkét kezdtem el (80-asból), majd egyszer, ezer év múlva ez is meglesz. Meg egy hajócsipke könyvjelző is létezik már papíron. Ééééés most megpróbálom befejezni a kövér mihaszna angyalkás táskát, fogadjunk már elfelejtettétek, olyan régen kezdtem el. Nem baj, talán pár nap múlva kész lesz. Jaj, és rajzoltam már egy gyönyörűűűű legyezőt, kéne hozzá mintát csinálni, és elkezdeni... Pedig heves szerelmet érzek megint a Dimensions Parisian bicycle hímzésem iránt és egy újabb brosst is terveztem... normális az, hogy néha olyan időszakok vannak, amikor semmi sem mozgat meg, a falra mászom az ihlettelenségtől, máskor meg 20 kézre lenne szükségem, hogy mindent befejezzek, ami a fejemben zsong??????? Egyik állapot sem kellemes, nyaff-nyaff.
Szerdán megvolt a nyelvvizsga. Eredmény majd valamikor. A fogalmazás kicsapta a biztosítékot nálam, 45 percből 10 perc azzal ment el, hogy nem tudtam, hogy mit írjak, mert az volt a téma, hogy mutassam be országom egyik híres emberét. Az eddigi érdekes, színvonalas fogalmazásaim most sehol sem voltak és nem azért, mert nem lehetett szótárt használni. Hát miről írtam? Nem ér röhögni: Petőfi Sándorról. Mondom nem ér röhögni! 5 éves kisgyerek szintjén fogalmaztam, azért szeretem Petőfi Sándort, mert aranyos verseket írt a háziállatokról (közben bakelitlemezen forgott a fejemben az Anyám tyúkja...), de a forradalmi költészetével lett híres, blabla... hát egen, nem vagyok egy vizsgázós típus. A lényeg végülis nem az, amit mondok, hanem hogy hogyan. Az is 5 éves lett kb, általába azért már sikerül kicsit összetettebb mondatokat összehoznom, de most alig volt idő, ideges voltam, utálom a vizsgákat. Meglátjuk. Ha nem buktam meg, az már jó, és hát miért is buktam volna meg, a többi része a vizsgának viszonylag jól ment. A szóbeli része is, előttem egy brazil csaj dumált, 5 éve van Franciaországban, mellette labdába sem rúghatok. Igyekeztem életem kanyargós fordulataival szórakoztatni a vizsgabiztos nénit, nevetett, úgyhogy talán sikerült megnyerni, ha már nyelvtanilag nem vagyok a csúcson. Ez is mekkora szemétség egyébként! A beszélt nyelvben a tagadásnál SOHA SENKI sem mondja ki a ne-t. Pl hogy nincs valamim, úgy mondják, hogy "j'ai pas..." (zsé pá) és nem a nyelvtanilag helyes "je n'ai pas..." (zsö né pá). Namármost én mindig tisztességesen odamondtam azt a ne-t , szó ne érje a ház elejét, de aztán egy idő után, ha rajtam kívül senki sem mondja úgy, akkor én sem fogom, mert nevetséges és mert egyszerűen az ragad bele a fülembe, amit mindenki használ nap mint nap (és művelt, olvasott emberekkel vagyok körülvéve!). Aztán meg mi van vizsgán? Mondom automatikusan "j'ai pas...", látom a néni arcán az árnyékot, a szemében a villanást, javítom "je n'ai pas". Áh, basszus már, ez pl így baromira nem igazság. Na mindegy, nem ezen múlik a vizsga, nem is számít, csakúgy:)  
Mimóza kép, aminek persze semmi köze ehhez a bejegyzéshez, meg már rég elvirágzott, de most találtam a memóriakártyámon ezt a sok bolyhot.
Kéne már valami új háttér, az nem járja, hogy 1280x800-nál nagyobb monitoron csík van a blogom oldalán. De most nem érek rá, hát hímeznem, csipkéznem, olvasnom kell!!!! Ja, és munkát keresnem... trallala...

Mar 19, 2011

Életcélom

Szerintem soha sem említettem, hogy az az életcélom, hogy megsimogassam, de legalább megetessem a világ összes galambját... pedig az, már vagy tíz éve kitaláltam magamnak ezt és tartom is magam hozzá! Csak az a baj, hogy mindig valaki más is bekapcsolódik. Amszterdamban a kis fekete srácok, akik nem kacsák, hanem szárcsák, de nekem kacsa és kész, itt meg a sirályok. Rettenetesen sokan vannak és mindig éhesek, de nem érdekel, én etetek szorgalmasan. Ez csak azért jutott az eszembe, mert Jucus írt egy nagyon édes bejegyzést a galambjaikról:)

Mar 17, 2011

Zöld tea-diéta

El is felejtettem leírni, pedig nagyon egyszerű!! A szupercsinos kínai lány a csodareceptjét osztotta meg velünk. Tudjátok, milyen csinik az ázsiai lányok, ők nem jönnek zavarba, egy átlagos hétköznap felvesznek egy estélyinek beillő maxiruhát olyan 10 centis tűsarkú klasszikus cipőcsodákkal, amiket én csak a kirakatban csodálok, aztán megállapítom, hogy ezt még az Oscar-díj átadómra se tudnám felvenni. Ők azok, akik mellett az orosz lányok elbújhatnak a szürke, unalmas öltözeteikkel... csak tudnám, honnan van bennük ennyi merészség így kitűnni? Tapasztalatból mondom, irtó fárasztó dolog elegánsan (vagy csak máshogy) öltözködni, és nem azért, mert nehéz választani (vagy drága...).  
Szóval a recept (a diétázós recept, nem a bátran hordjunk nőies cuccokat recept). Készíts egy jó erős zöldteafőzetet, tedd be a hűtőbe (persze amikor már nem forró:)). Minden reggel fogj egy palackot, tölts bele egy kis főzetet, higítsd fel jól vízzel és kész, viheted magaddal a napi adag csodaszert. Ahányszor eszel, bármit, akármit, utána igyál egy kis zöldteát. Bármikor bármit ehetsz, nincs diéta, az egyetlen kikötés, hogy utána rögtön inni kell. A zöld tea semlegesíti a bevitt zsírokat meg nem tudom miket, amiket nem sikerült senkinek megérteni:) És persze a zöld tea ne a műanyaglipton meg aromapickwick legyen, hanem igazi.
Ó, és eszembe jutott valami a másik kérdésről, egy idézet, amit ma a Mamzell osztott meg Molyon:)
 "…tanuld meg, hogy minden nőben van talentum a szépülésre. Ha egy épkézláb asszonyszemély fölteszi nyugodtan, mától fogva szép akarok lenni, két-három hét mulva virit, mint a rózsaszál és a férfiak bódultan rohannak utána. A melyik pillanatban a nő elhagyja magát, otthagyják a férfiak is, a mi azt bizonyitja, hogy a férfiak nem tulságosan okosak, de hát hiszen éppen ez a mi szerencsénk."
Egy gyönyörűűűűűűűűszép elbeszélésgyűjteményből, olvassátok, olvassátok, olvassátok!!!!!
Meg egy magnólia, aminek az egész bejegyzéshez semmi köze, de szép:)

csak a szokásos:)

Vagyis igyekszem nem nyavajogni:) négy nap ágyban heverészés után már kifejezetten jól vagyok, de anyósdoktornéni még mindig nem engedett iskolába, mert úgy köhögök, hogy kiköpöm a tüdőm. Már elfogyasztottam a fél patikáját, megittam a fél kertet tea formájában, már nincs lázam és frissnek és üdének érzem magam, kivéve, amikor csillagokat látok a köhögéstől. Nem baj, mindjárt arra is lesz valami bogyó vagy szirup vagy tea vagy oldat vagy olaj vagy kistehén.
Sajnos nem túl szerencsés itthon ülnöm a héten, mert szerdán lesz a nagy vizsga (húú!!!), azután már nincs iskola és tudjátok, én nagyon szeretek ide járni. Miután már kezdem érteni maximálisan, amit a tanár mond, miután már mindannyian jobban tudunk kommunikálni egymással, nagyon érdekes és izgalmas az egész, mert jól van megszervezve és kitalálva! Csak hétfőnként van az a klasszikus tanórás, nyelvtanozós, feladatmegoldós tanóra, az, ami miatt mindenki utálja a nyelvórákat, mert kit érdekel. Keddenként fel van adva egy-egy téma és arról van vitanap. Az a legjobb! Persze sokat segít, hogy mindannyian más országból jöttünk, mindenki kíváncsi a másikra, mindenki be akarja mutatni a saját országát, nem is tudom, mi mindenről volt már szó. Pl a tea! Milyen üres téma, pedig mennyire más Japánban, ahol nagyon precíz szertartása van, Tunéziában, ahol mentával isszák, magasról töltik ki, Törökországban, ahol bitangerős! Én csak azzal tudtam hozzájárulni (hosszas kutatómunka után!!), hogy Magyarországon a tea egy sznob szokás, és úgy jött be nyugatról, az arisztokrácia majd a burzsoázia jóvoltából, mert rendes magyar ember bort és pálnikát iszik! Ámen. Egyébként hasonló a története Franciaországban is, szóval nem gáz;)
No, aztán szerda szünnap, csütörtökön filmet nézünk és azt tárgyaljuk meg, kielemezve a szavakat, a mimikát, ezzel kiemelve a helyi szokásokat, viselkedési formákat. Pénteken pedig fogalmazási nap. Írunk, vagy összesítő a keddi beszélgetésről, vagy a filmről, választható. Néha képet hoz a tanár és ahhoz kell kitalálni egy történetet, de volt már szöveg nélküli, szétvágott és összekevert képregény is. Miközben mi írunk, a tanár körbejár és javít, segít, magyaráz. Az óra végére mindenkinek van egy fogalmazása, kijavítva. Ezt a napot szoktam ellógni, pedig az egyik leghasznosabb... na most már mindegy:) irtó jó volt a diktálás is egyszer, amikor nem a tanár diktált, hanem mindenki kapott egy-egy mondatot egy feldarabolt szövegből. Ó, a kelet-ázsiai lányok kiejtése!! A legjobb, hogy mindig mindent azonnal javítunk, persze belefér, mert 3 és fél órás a foglalkozás és mindig kicsit más a csopot összetétele, nem úgy, mint az iskolában. Angolul tilos megszólalni, és minden más nyelven is. Persze rengeteg az orosz, most megszaporodtak a tunéziaiak, szóval az orosz és az arab mégis megy pad alatt. És persze az angol is.
Egy kis pedagógia-fogalmazás sikeredett itt nekem, pedig nem is ezt akartam. Igazából most elkészült majdnem egy hajócsipke-terítőm, amit igyekeztem különlegesre csinálni, de nincs kifogás, sz*r lett. Mondhatom, hogy beteg vagyok, meg gyűűűűűűlölöm a vastag 10-es fonalat, régen egyenletesebben ment vele a munka, de most már annyira ráálltam a vékony 80-ra, hogy nem érzem a csomók feszességét. Nem, nincs kifogás, nem lett szép. Pedig maga a minta szerintem gyönyörűszép lett, csak hát a kivitelezés lett elszúrva. Most még felvarrom tüll-alapra, hogy kijöjjön az, aminek ki kell jönnie, ez a leghosszabb és legidegesítőbb munka, aztán pedig kész. És utána akarok valami színeset!!!!! Nem bírok én fehér cuccokat csinálni egyhuzamban, színek kellenek!!! (rózsaszín-hihi:)) csak persze nem tudom mi. Meg persze még mindig nem ennek van itt az ideje, de mindegy. 

Mar 2, 2011

Egy kis technikai malőr:)

A régi hátterem sajnos odaveszett. A gyomtalan blogé el volt mentve, a fekete csipkés viszont nem. Most beraktam ideiglenes virágokat, amíg kitalálom, hogy milyen legyen a következő. Nem baj, úgysem árt egy kis frissítés! A másiknak is kéne, hmmm. Na mindegy. Most egyébként hajócsipkézek, a múltkor említettem a gigantikus terveket. Na pont nem azt. Azt is elkezdtem, el én, sőt, majdnem meg is valósítottam, de közbejött egy Bea barátném, aki gigantikus a köbön ötlettel állt elő. De ez legyen meglepetés. Annyira gigantikus, hogy sokat kell majd várni rá:) De egy kis ízelítő, reményeim szerint, a hétvégén már lesz. Szóval most hajócsipke-projekt körül forognak a kerekek a fejemben. Más nincs, mostanában inkább olvasok*, vagy Beával csetelek, akivel sosem tudunk csetelni, mert idegenvezetősködik Egyiptomban, ezért sosincs otthon. Most Pesten van, kényszerszabadságon, úgyhogy a szabadidőm leginkább a neten lógva telik. Főleg, mert egy gigantikus a köbön projekt minden részletét át kell beszélnünk az utolsó cérnaszálig:D Fura, hogy Pesten alig maradtak barátaim, mind elszállingóztak már valamerre. El kéne menni Moszkvába:(((( na nem most, túl hideg van:D Beja meg már mióta hív Egyiptomba, én meg nem megyek, mert meleg van, fúúúj!!!!:P (bebe-szmájli, neked;)) És különbenis, gyönyörűűűűűűen virágzanak már a magnóliafák nálunk, ami a legszebb virág a jácint után♥  (nem kell keresni az összefüggést a gondolatok között :D)
*Jah, és mit olvasok. Hát Orhan Pamuk mestert. Az Ártatlanság múzeuma MINDENKINEK kötelező! Az eddigi legolvasmányosabb könyve, kezdő Pamuk-rajongóknak ideális, tősgyökeres rajongóknak (hol volt akkor még a Nobel-díj, amikor én már imádtam őt?) kicsit meglepő:) Ha van valaki, aki tud hangulatot teremteni a könyveiben, hát az ő. Áh, ha eddig Indiana Jones, Sherlock Holmes és Mulder ügynök keverékét akartam férjemül, akkor most beveszem Orhan Pamukot is. És nézzen ki úgy, mint Mika:) És ezzel a könyvvel felülértékeltem az ebook-olvasókról az álláspontomat. Jó dolog, nem tagadom, kellene is, mert sokat olvasok digitálisan (a világ legjobb telefonjáról, ami NEM apple, de még csak nem is android :P), viszont van a papírkönyveknek egy nagyon fontos funkciójuk: ki lehet tölteni rajtuk a regény iránti érzelmeimet. Ha szeretem, akkor ölelgetem, cipelem, dehogy bánom azt a 660 oldalt, viszem mindenhova magammal, mert velem van, mert ott van, mert jelen van és így érzem a belőle áradó hangulatot akkor is, amikor nem olvasom. Egy digitális olvasót nem lengi körül az éppen rá elmentett regény hangulata, mert mindig más van rajta. Sőt, egyszerre több van rajta, és nem érezhetek ma mérhetetlen imádatot, holnap meg undort ugyanaz iránt a kütyü iránt?? Igen, szerintem (NEKEM) hiányzik az érzelmi töltet az olvasóból, de lehet, hogy egyszerűen csak hülye vagyok, hiszen másoknak meg nem számít. Általába nekem sem számít, de vannak regények, amik mellett nem lehet elmenni csakúgy, ami nem lehet egy fájl a sok közül, mint a kedvenc fényképek külön mappába gyűjtve, van olyan regény, ahol nem elég csak a duma, egy szinttel magasabbra akarod emelni a kapcsolatot, ahol kell az érintés is már:) Ez nálam Orhan bey, többek közt.
Az Együtt lehetnénket először digitálisan olvastam és "véletlenül" vettem meg könyvben. Égi jel volt, megszólalt a vezetékes, úgyhogy letettem a céges mobilt, amiről éppen olvastam, mellé az üveg kólát, felkaptam a telefont, de süket volt, viszont közben a kóla szökőárként habzott kifele, egyenesen rá a mobilomra. Meg is hibbant tőle szegény. Nagyon idegesített, hogy nem tudom befejezni a könyvet, ezért rohantam, megvettem. (Mindez Moszkvában történt "szerencsére", mert oroszul kezdtem el eleve.) A könyv most Anna barátnőmnél van, én meg megőrülök a hiányától, magam is meglepődök, milyen gyakran eszembe jut, pedig azóta is gyorsmenüben van elmentve az Együtt lehetnénk a telefonomban, de nekem az a rajzos borító kell, az a fehér, keménykötésű nehéz könyv, mert az hordozza magában azt az érzést, amit akkor átéltem, felelevenedik anélkül, hogy újraolvasnám (sok könyvtári könyvet vettem meg utólag, antikváriumból). Nah, ezek után próbáljak úgy tenni, mint aki nem is érzelmes... Igazából nekem mindegy, hogy elterjed-e vagy sem az ebook, csak mellette meg lehessen venni papíron is azt, ami igazán fontos. Az olyan hülyék számára, mint én, akik túl erősen kötődnek a tárgyakhoz. Milyen szörnyű lenne egy lakás könyvek nélkül? Még a gondolatától is elönt a sivárság érzése.
Na jó, teleírtam sok hülyeséggel ezt a bejegyzést:D
Holnap lesz update a gyommentes blogban, imádnivalót alkottam (én imádom;))