Helló, terápiás blog! Nem fogod kitalálni, mit csinálok most! Hát önéletrajzot írok. Van már magyarul, de hát az most nem aktuális. Kiszenvedtem már egyszer az angolt is, szép, csicsás, informatikusnak mennék szöveggel. Nem aktuális. Hogy ne legyen az élet habostorta, most franciául kell megírnom. Csak informatikus helyett most a recepciós poszt a cél. Mert kell, mert nagyon-nagyon-nagyon kell, és most már tényleg szeretnék végre dolgozni. Valami új, valami más! És főleg: munka. Annyira kellene már egy munka! Amikor majd JB gazdag lesz és lesz hol laknunk, akkor majd boldogan fogok otthon ülni és foglalkozni a magam dolgaival. Mert ha végignézek a produktumokon, amiket sikerült csinálnom az alatt a bizonytalan másfél év alatt, amióta nem dolgozom, sokkal színvonalasabbak és érdekesebbek, mint akkor, amikor dolgoztam. Persze az is közrejátszik, hogy Hollandiában olyan alapanyagokhoz is hozzájutottam, amikhez otthon nem jutottam hozzá (mivel szeretem tudni, hogy mit vásárolok, ezért utálom az internetes rendelést, hát honnan tudnám, hogy ezt vagy azt akarom, ha még a kezemben sem fogtam életemben???), ami nagyon jó inspiráció. Szerintem sokat fejlődtem, és kétség kívül nagyon-nagyon közel áll hozzám az otthonülős, babrálós, magányos élet. DE, mert mindenben van de, sajnos most még nincs itt az ideje. És igazából jó is lenne már dolgozni valamit. Persze a lelkem egy része hevesen tiltakozik, kiabál itt nekem, hogy nem, dehogy lenne jó! Mintha hazudnék önmagamnak. És ezek után hogyan győzzem meg magam, hogy mégis? Sehogy. Azért egy darabka lelkesedés és motiváció maradt bennem, ami igenis akar dolgozni és nem csak a rohadt anyagiak miatt. Szóval kerestem egy olyan megoldást, ami a leginkább érdekel, ami képes volt felkelteni bennem valami motivációt és amire viszonylag jó esélyem is van a nyelvtudásomat figyelembe véve, és most nekiállok keresni. Ahogy a nyelvtanárunk mondta, ő megmutatja, hogyan mozgassuk a szárnyainkat, de kint, az ő kis fészkén kívül már egyedül kell repülnünk. Most megpróbálok kimerészkedni a fészekből, na. Be vagyok fosva:)
U.i. befejeztem a Weekend a Parist!:) 2007 nyarán ültem a munkahelyemen (hol máshol?) és a Dimensions új kollekcióját böngésztem, és majdnem sírva fakadtam a gyönyörtől, amikor megláttam! Azonnal felkaptam a telefont, hívtam az Éva kézimunkát, hogy megvan-e már nekik, de azt mondták, hogy majd csak szeptemberben, és a szokásos éves kiállításon elő lehet majd rendelni kedvezményesen. Az volt az egyetlen év, amikor voltam a kiállításon:) És elő is rendeltem! És amikor a kezembe vettem végre... kiborultam. A minta olyan hangyányi kicsi, hogy összefolytak a jelölések, egyszerűen képtelen voltam hímezni. Később előlépett utazóhímzéssé, mindig vittem mindenhova magammal, mert ugye készletben nem kell külön bobinákat vinni, stb, elég kompakt a cucc. De nem haladt, mert utazás közben, akár busz, akár repülő, akár vonat, nem tudok sem hímezni, sem olvasni, rosszul vagyok:) Most meg a nagy kreatív uborkaszezonban fogtam magam és befejeztem. A meglepő az egészben, hogy a jelölések is teljesen rendben voltak, nem találtam túl kicsinek. Na igen, azóta már rászoktam a bolhányi 40-es hímzővászonra, megszoktam az apró dolgokat, ráállt a szemem:) És tudjátok mit? A néni ruháján és néhány betűn kívül az egész félkereszt!!! Annyira haladós, ki sem nézné belőle az ember lánya!!:) Csak még ki kell vasalni, aztán már csak egy szép keret és egy lakás hiányzik neki. Hehe:)
És a végére egy virág, hogy ne maradjunk kép nélkül:) Mimóza kisasszony barátsága Szellőrózsával, a joghurtos bödönben.