Letöltöttem már 125 helyről a mintát, különböző felbontásokban és file-nevekkel, vagyis ebből minden nyomozói képességemmel arra következtettem, hogy különböző emberek töltötték fel, de egyszerűen nem hiszem el, hogy mindenki elfelejtette beszkennelni a kontúrok leírását tartalmazó oldalt! Nem tudom. Ha nem találom meg, kénytelen leszek szemre összeválogatni. És legalább 5 különböző színt használ kontúrozásra...A másik bajom, hogy tegnap konyhatündérkedés közben hozzáért a hüvelykujjam (hülyeujjam, ahogy Pumukli mondaná) a sütőrácshoz, úgyhogy nem éppen tündérhez méltó szavakkal illettem a konyharuha elcsúszott textíljét, és azóta bizony két termetes hólyag terpeszkedik az ujjbegyemen a jobb kezemen. Legalább felmentést kaptam a mosogatás alól. Ezzel nem túl kellemes hímezni.
Ja, egyébként pár napja nagy lelkesen bújtam a Kersztszemes Magazin legújabb számát, titkos vágyam volt birtokolni egy Mihály Edith-féle mintácskát abból a bizonyos könyvből, és tényleg hihetetlen volt, amikor a KM-ben megláttam, hogy megjelent (egyébként azt is úgy vettem meg, hogy kedden még sehol sem volt KM, szerdán meg kora reggel ment a repülőm, a reptéren megtaláltam, 10 perc volt a beszállásig, a csomagomat már leadtam, de az ellenőrzésen még nem mentem át, én meg még mindig sorban állok az újságosnál, én ezt itt nem hagyom semmi pénzért!). Na szóval visszaérkezve meg, kezemben az újsággal éppen a fonalas dobozkáim felé somfordáltam, amikor JB rámordított, pont ahogy a macskákra szokott, amikor azok az asztalon parádéznak, hogy NEM! És hogy ha még egy képbe belekezdek, elzárja előlem a teljes Keresztszemes Magazin és Cross Stitcher gyűjteményemet. Úgyhogy így szántam rá magam befejezni legalább a képeslapokat. Jól van na, igaza van:(

8 comments:
Ha nem írnád, hogy többféle kontúrt használ, azt ajánlottam volna - a képet elnézve - , hogy válaszd a legsötétebb színt és azzal kontúrozz, de így jobb tényleg, ha összeválogatod! Különben tuti kis kép lesz ez, tetszik!
Húh, még bele is izzadtam az izgalomba, hogy eléred-e a leírásod végén a gépet!:o))
Biztos rémesen idegesítő lehet. Szard le és csináld úgy, ahogy neked a legjobban tetszik! Bár tudom, könnyű mondani!
Elértem:)
És igen, most már tuti, hogy kútfőből fogok kontúrozni, csak még nem jutottam el odáig. Zajlik megint az élet körülöttem, úgyhogy még nem jutottam el hozzá. Csak nem akarok panaszkodni, mert az olyan lehangoló!:)
Lehet, hogy lehangoló a panaszkodás, de néha szükség van rá, mert picit megkönnyebbül az ember - magamról tudom:o)
Ha en panaszkodom, akkor altalaba csak azt a valaszt kapom, hogy ugyan, Afrikaban az emberek eheznek, ugyan, emberek szazai veszitik el naponta a munkajukat, neked aztan semmi okod a panaszra, neked nincs csaladod, akikrol gondoskodnod kell. Talan azert nincs, mert semmi nincs az eletemben, harom havonta koltozom, mert nem jon ossze ezert vagy azert az alberlet, evente vagy gyakrabban munkat keresek, es nem vigasztal, hogy nem az en hibambol vesztettem el megint, egyszeruen ket honapra nem tudok tervezni elore, mert ugysem jon ossze, barmennyire is betonbiztos haditerveket szovogetek. Es ne kenodjek el, nem az en hibam. Oszinten szolva inkabb lenne mindig az en hibam. En csak a buta kicsi lany vagyok, aki ugyis tuleli, neki nem szamit, nezd meg a tobbieket, nekik rosszabb(miben?En is a fizetesembol veszem a kajat) Julius vegen sem munkam sem lakasom, gondolkodom, merre tovabb, de meg mindig mindenki azt mondja, ugyan, nincs okod panaszra. Haza is mehetek Pestre, ahol nem tudom hany ismerosom van most munka nelkul eppen, meg lehet, hogy atvesznek szarabb pozicioba itt cegen belul (meg tudom, kereshetek mas cegnel is valamit), es ha kiadok egy rakas penzt valakinek, aki mas emberek kiszolgaltatottsagabol el, talalok lakast is, megoldom a problemat, ahogy eddig is, csak mondjuk mar kezdek besokkalni, hogy velem ezek a dolgok kicsit gyakrabban tortennek, mint masokkal, es mar kicsit globalisabban agyalok a megoldason, es jobban borulok ki ettol mar. Meg blabla.
Na, ezt most nehez lesz kimagyarazni:) Nem a sajat gemeprol irok, es valahogy automatikusan kuldtem el, nem vettem eszre, hogy nem en voltam bejelentkezve!:) Eszem, mint egy csirkenek.
Igen, én is mindig azon akadok ki, mikor azt mondják, másnak még nehezebb.Csak amikor az ember már kifogy minden "receptből", ötletből, meg amikor már mindig megint egy újabb probléma és az már a sokadik...én megértelek!Az ember fiatalsága megy rá arra, hogy állandóan problémát-megold, érthető, hogy az ember lánya néha besokall!
Hát, túléljük, túléljük, aztán majdcsak lesz valami jó:) Köszönöm:)
Post a Comment