Apr 14, 2010

Cath Kidston táska

Már egy ideje itt figyelt ez a táska, egyszerű darab, ahogy minden, ami abban a Cath Kidston (ahogy JB-vel, aki akarata ellenére is igen jártas már a hímzések&tsai világában, megállapítottuk, ő lehet az angolok saját Tildája) könyvben van, amihez ajándékba voltak mellékelve a táska elkészítéséhez szükséges alapanyagok. Tegnap két okból vettem elő
1, hogy egy másik (gyors) sikerélménnyel ünnepeljem a délután letett sikeres rutinvizsgámat (ehhez annyit fűznék hozzá, hogy hétfőn, az utolsó pótórán, úgy esett, hogy nagyon esett, és nagyon párás volt az ablak és semmit nem láttam ki hátrafele, akkor gyakorlatilag vakon csináltam meg a tolatás, és csodák csodája sikerült. És abban a pillanatban leesett a fatantusz, hogy mit csináltam én mindig olyan rosszul. Persze a vizsgán is tolatást kaptam, hiába imádkoztam az égiekhez, hogy kézifékes indulás vagy y-kanyar legyen. És esett az eső és párás volt az ablak és nem láttam ki, ezért olyan pöpecül egyenesen beálltam, hogy nem volt szivem kiállni onnan, olyan szépen nézett ki a kocsi a lyukban. Imádom az esőt, a szünetekben a bácsi is mondta mindig, "ne áztassa el magát", de én rendületlenül kint állok és ázom, és élvezem. Tessék, ha nem esett volna, akkor nem sikerült volna a vizsga. Barátok vagyunk az esővel.) Pénteken már megyek forgalomban rémisztgetni a sofőröket (tudom ám, hogy minden autóst kiver a hideg veríték, amikor egy T-betűs autó ott parádézik az úton!:))
2. ugye az én drágaságom, az én kicsi varrógépem most várja az alkatrészt, ezért a 20 éves szovjet tankot használom, viszont azért szokni kell, nem kicsit más, mint az én cukimukikám. Ez a táska volt a próbadarab. A leírás szerint még gombulyakat is tud csinálni, hát kipróbáltam azt is. Na igen. Jó, hát használható, de el tudom képzelni, hogy a modern, számítógépvezérlésű csodavarrógépek valamivel szebb lyukat csinálnak, mert nem magad bénázod ki a méretet (gakorlás kérdése, egyszer majdcsak sikerül a szép gomblyuk ezzel is). Meg azt is kiolvastam a leírásból, hogy gombot is felvarr. Naná, hogy ezek után a gombokat is varrógéppel varrtam fel! Elvoltam:))
Most még felrakom a sörmanó mintáját (update: megvan, és nem kevés vacakolást jelentett mindennel, de leginkább az, hogy a blogger automatikusan lekicsinyíti 1600x1200-ra a képeket, ami egy minta esetében nem mindig szerencsés, ezért ki kellett cselezni és külső linkként berakni. A mintakészítés tényleg macerás...) holnap már tényleg megvarrom a párnát a maciból, és nekiesem a PIF-eknek. Kezdenek körvonalazódni az ötletárnyékok az ajándékokhoz:)
Ja, és még egy filmajánló, amit régen láttam, ma hallgattam a zenéjét, és eszembe jutott, hogy erre a filmre feltétlenül fel kell hívni a figyelmeteket! Caramel (Sukkar banat) a címe, francia támogatással készült libanoni film. Érdemes megnézni valahol, valahogyan, valahonnan (nem mondom, hogy én honnan szedem ugye a filmeket...;)), ha még nem láttátok! Én a 2008-as francia filmnapokon láttam először, menthetetlenül beleszerettem, és azóta bárkinek megmutattam, mindenki köszönetet mondott azért, hogy megosztottam velük (még pasik is, pedig "nőcis" film)!

2 comments:

Dora said...

Gratulálok a rutinhoz! :) Ugye mondtam, hogy a tolatás nem nehéz :)

A táska meg nagyon jó lett!

Mindjárt meghallgatom Caramelt is :)

Laucica said...

Köszönöm:)) utólag tényleg nem nehéz:D