De fil en aiguille minta
Raktam pár keresztet a Hollandiámba is , közben a tojásomat hiányolom, ami otthon maradt, de tudom, ha itt lenne, akkor meg nem csinálnám, hehe:) és amióta valami halvány reménysugár áttörte a sötétséget, hogy esetleg talán két hét múlva a varrógépem a kezemben lehet, azóta még kevésbé vagyok kreatív, csak várom, mint egy megváltót. Amikor a bátyám megcsillantotta a reményt, hogy nyaralásuk során talán erre is járhatnak kocsival, és találkozhatunk, aznap este annyira tele volt a fejem a varrógépemmel, hogy fordítva vettem föl a pizsit is. Borzalmas. A franciatudásom meg a béka feneke alatt, totál reménytelen. Valamivel többet értek már, de ááááááááh még ha véletlenül meg is szólalok, úgysem érti senki. Nem kicsit veszi el a kedvemet a beszédtől! Pár napja a tévében néztem kicsit azt a régi, francia sorozatot, az Első csókot, hűű, de rég volt az a sorozat is, milyen aranyos, milyen szánalmas!:))) Amit kitaláltam a Tralala cicával, azt sem fogom most elkezdeni kézzel varrni, inkább meglátom, hogy tényleg megérkezik-e a varrógépem. És ha már a varrógépem, akkor már a bőröndöm a kincseimmel, anyagaimmal, szalagjaimmal, a nagy hímzőállványom a tojással... és...és...és...és akkor talán visszatér az alkotókedvem, és nem érezném magam úgy, mintha hiányozna a fél karom. Így is a nyelvtudás hiánya elég rendesen hiányérzetet kelt. És a macskáimról nem is beszélek.
Szerdán bementünk Nizzába, előre felfegyverkeztem a neten található kézimunkaboltok címeivel ezúttal. Cannes-t már végigjártam. Hát, elég lehangoló volt a választék:(( És a net szerint legizgalmasabbnak tűnő bolt (Mille Points) ráadásul csődbe ment, még láttuk a feliratot, de már bezárt. Még jó, hogy egy életre elég hímeznivalóm van, de mégis, mi van, ha pont egy izére vagy bigyóra lesz szükségem hirtelen?? Szürke anyagra vagy barnára? Fővárosi lány vagyok én, ahhoz vagyok szokva, hogy megvannak a beszerzőhelyeim. Új élet, új kihívások. Micsoda problémák...:))
Most viszont csinálnom kell valamit "megrendelésre". Amióta csináltam egy olyat JB-nek, azóta minden barátja kér, hogy csináljak nekik is. Talán ebből kéne megélnem?


2 comments:
Fel a fejjel! Hamarosan visszatér az alkotó kedved! Nálam is szokott lenni ilyen válság, de hát petit croix, grand bonheur:)
Amikor Avignonban voltam, én is felkutattam egy-két kézimunka boltot. Az egyikben csak gagyi készletek voltak. Lanarte (nem mintha bármi Lanarte-ot hímeztem volna eddig... ), Dimensions-t, még véletlenül sem tartottak, Nimue-t pedig csak online lehet rendelni. A fonalak meg elég drágák voltak, két euró környékén volt a DMC.
Ne is mondd Hollandiát! Van egy volt ovistársam, akivel évente egyszer találkozunk, vizsgaidőszakban, Pécsről hazafelé jövet, és mindig megbeszéljük kivel mi történt. Vele pont Hollandia történt a tavaszi félévben, Erasmus. Annyi jót mesélt, hogy teljesen be vagyok zsongva Hollandia után, pedig eddig nem különösebben érdekelt.
Én 7 éve tanulok franciául, de van egy francia ismerősöm, akit egyszerűen nem értek. Néha-néha egy-két dolgot kihámozok a szavaiból, de egyszerűen nem értem a 95%-át annak, amit mond. Úgy beszél, hogy nem tudom elkülöníteni a szavait.
Ó, igen, én is valami Nimue-t szerettem volna találni:) mondjuk most nincs rá pénzem, de jó tudni, hol is van, ha kell:) Pesten az Éva kézimunkában van, amikor megláttam az árakat, nem hittem el, hogy nem elírás:(
Hollandiában viszont tudok néhány jó beszerzőhelyet:)) bár inkább fonalakat és anyagokat, mint készleteket, de ott aztán tényleg megvannak a biztos pontok az én hímzős életemben:)) ha esetleg felkerekednél, van pár cím a blogomon shops in Holland jelöléssel. De más címeket is tudnék adni, mondjuk a legszebb (nem drága) ékszereket hol kapni Amszterdamban:) Egyébként engem sem érdekelt soha Hollandia, csak amikor véletlenül odacsöppentem, beleszerettem. Van is miért, gyönyörűséges (ja, ezt is már reklámoztam eleget:)) Csak az emberek... na erről is tudnék regélni:)
A franciák kiejtése, akiknél semmit sem lehet kihámozni? Tuti délről van az az ismerősöd! Érthetetlenek, abszolút. Talán ha külön, szavanként, lassan megismétlik a mondanivalójukat még egy-egy szót fel lehet ismerni, de egyébként egy massza. Ijesztő.
Post a Comment