Jul 13, 2010

Cím? Most nincs.

Ennyit sikerült haladnom Hollandiával.

Hímeztem a nagy VB döntő alatt is, miközben lelkesen NEM Hollandiának drukkoltam:) Persze JB szomorú volt, hogy Spanyolország nyert, neki a holland csapat a kedvence, de a foci miatt, nem azért, mert ott élt vagy valami, tisztán l'art pour l'art. Én meg nem értek a focihoz, ezért az ország miatt NEM drukkoltam nekik:) De azért az országuk térképét hímeztem. Ellentmondásos személyiség vagyok? áh, csak lusta kifejteni:) Ma végre megvan a kontúr is Utrechtnél. Na azt a részt viszont utttttálom. A határokat szemenként kontúrozom, nem 4-5 vagy ahány éppen kell, mert nagyon kacskaringós és rosszul nézne ki másképp. Az egybe képen fel sem tűnik két nap munkája, ez a kis virágházikó és mocsár a torony alatt elég macerás volt. Most jön akkor Hága és Scheveningen, az elég feltűnő lesz. Főleg hímezni, a ronda sok kontúrból álló Parlament következik! A képen egy átlagos méretű toll van, a méretek kedvéért.
Meg meghímeztem másfél kövér, fekete angyalkát az előző bejegyzésben említett táskámhoz. Azzal nem sietek, mert úgysincs varrógépem, hogy majd készre varrjam. A hímzést DMC szaténnal csinálom, és szó szerint is és átvitt értelemben is elszakadt a cérna a kb 52-es anyagon. Sokat nem haladtam, de készült egy-két mintám, amiket felpakolgatok majd a gyommentes, dumamentes másik blogra, ahol a többi minta is van. Mikor milyen kedvem van, van, amit előbb meg akarnék hímezni. Mittudomén. Nah, meleg van, nem tudok gondolkodni.
Jó dolog ez a francia, hivatalosan is olvashatok Neveletlen hercegnőt, mert felnőtt könyvekhez még nem elég jó a tudásom:) de a Neveletlen hercegnő is borzasztó lassan megy. Pedig úgy olvasnám már Anna Gavaldát! Oroszul sajnos nem jelent meg ez a könyv, pedig reméltem, hogy legalább ekönyvben megtalálom. Nehéz az élet, nehéz.

No comments: