a január anélkül, hogy előállnék valamivel? Úgy tűnik, igen. Mert ha bárki is arra gyanakodott volna, hogy valami nagy dolgot forralok a háttérben, amivel majd hirtelen előrukkolok, meglepetééééééést kiabálva, hát ki kell ábrándítsam, nem. Egyszerűen nem csinálok semmit. Mármint nem olyan értelemben, hogy csak bámulom a plafont és nem csinálok semmit, hanem a blogom szempontjából említenivaló dolgot. Egy hónap alatt csak a zacskótartót sikerült megcsinálnom, azt is úgy, hogy anyukámnak, még otthon, gyorsan. Azóta belekezdenék valamibe, de nincs semmi ötletem, mibe. Csinálnék valami régit, de nincs kedvem. Tudom, van ez így, nyáron is volt ilyen időszakom, akkor is itt nyavajogtam, de ez most más. Mert annyira elhúzódik, hogy egyre passzívabbnak érzem magam. Egyszerűen semmi sem tetszik. Csak nézem a parlagon heverő szép fonalakat, anyagokat, szalagocskákat, csipkéket és semmit sem mondanak nekem. A füzetbe feljegyezgetett "ötletek uborkaszezonra" rész is olyan unalmasnak, színtelennek tűnik, hogy egyiket sincs kedvem megvalósítani.
Néha, amikor már nagyon hiányzik a kezemnek, hogy csináljak valamit, kedvetlenel bökdösöm a Weekend a Paris Dim-készletemet (egész haladós, rengeteg benne a félX, csak ne lennének 4 szálasak 22-es aidán, pfffffff.....)
és kicsit kotlottam is, bal oldalt egy kis lilával, hogy egyensúlyba hozzam és minél előbb kiderüljön, tényleg kell-e utánrendelnem a selyemfonalaknak. Nem mintha sürgős lenne, de hát érdekel. És egyszerűbb azt a monoton lilát csinálni tömbökben, mint a sárgákkal ugrálni, számolni, áh, lusta vagyok ahhoz én most.
És kicsit a vertcsipkét is csináltam. Arról ilyen képem van, nem esztétikára törekedtem, hanem arra, hogy jobban látszódjon. A levélkével kapcsolatban nem egészen világos, hogy hogyan is kell, hogy visszaérjenek a fonalak a kezdőpontba, ezért most várom a néni válaszát, ezért nem haladok. Neten meg csak az olyan levélkét találtam meg, amelyik nem tér vissza a kiindulópontba. Az elejét nem kell nézni, az nagyon csúnya, azon tanultam, szóval tele van hibával. Úgy egyáltalán ez csak egy gyakorlóizé, a legeslegeslegeslegelső darabom, szóval csúnya, na.
Kb itt tartok, ebből sem lesz sok mutatnivalóm a gyommentes, szép blogomban:) Nincs is semmi kedvem. Épp eléggé nyomaszt ez a vacak nyelv, június óta itt vagyok és még mindig annyira béna vagyok, hogy szégyen. És amikor a csoporttársaimat nézem, akkor hozzájuk képest annyira nem vagyok rossz, a legjobbak között vagyok, azok között, akik már több, mint egy éve itt vannak, sőt, azóta járnak iskolába, én még csak novemberben kezdtem iskolába járni, rögtön haladóba, ezért a tanár nem tudja, hogy honnan kezdtem és milyen gyorsan haladtam a többiekhez képest, és ésszel fel is fogom, hogy annyira nem rossz a helyzet, viszont amikor belegondolok a saját szemszögemből és a saját elvárásaim alapján, az alapján, hogy nem ártana már dolgozni, az alapján, hogy márciusban vizsga, nem is tudom, mennyit tudom még húzni. Lehet, hogy átkérem máskorra a vizsgát, nem azért, mert nem tudnám megcsinálni, mert már decemberben 90%-osra sikerült a próbavizsga, hanem még nem érzem azt, hogy elég a tudásom a "nagyvilágban". Nem értem az embereket, túl sokszor kell visszakérdeznem, amikor a sirályokat etetem, akkor mindig megáll mellettem valaki és elkezd beszélgetni és én nagyon próbálom megérteni és válaszolni, de olyan rosszul megy, sokszor kell visszakérdezni és mindig utólat jut eszembe, hogy mit kellett volna mondani. Nem tudom, nem vagyok biztos egyáltalán a tudásomban, és utálom, hogy minden más nyelv sokkal, de sokkal könnyebb. Találtam volna inkább egy olaszt, már rég karattyolnék, de nem, nekem mindig ki kell szúrnom magammal. Ha Hollandiában ugyanilyen körülmények között lettem volna, mint itt a franciával (intenzív nyelvtanfolyam, nyelvi környezet), felsőfokúm lenne már rég. De mindenki bíztat, a franciához több idő kell, nem kell kétségbeesni, ez normális. Nem, nem normális, nyomaszt és hülyének érzem magam. És ez kihat a kreatívkodásra, ami még bosszantó is. Uff. Megint terápiás blogbejegyzés lett, csak most nem érzem magam jobban tőle. Inkább beteszek néhány mimózát, éppen virágzik. Teljes hegyoldalak sárgák és olyan az illata, ááááááá!!! Még nem nyíltak ki teljesen, elvileg egy hét múlva még sárgább lesz a környék. Még sose láttam ilyet, nagyon nagy élmény! Úgy egyáltalán, vidéken élni nagy élmény:)




Néha, amikor már nagyon hiányzik a kezemnek, hogy csináljak valamit, kedvetlenel bökdösöm a Weekend a Paris Dim-készletemet (egész haladós, rengeteg benne a félX, csak ne lennének 4 szálasak 22-es aidán, pfffffff.....)
és kicsit kotlottam is, bal oldalt egy kis lilával, hogy egyensúlyba hozzam és minél előbb kiderüljön, tényleg kell-e utánrendelnem a selyemfonalaknak. Nem mintha sürgős lenne, de hát érdekel. És egyszerűbb azt a monoton lilát csinálni tömbökben, mint a sárgákkal ugrálni, számolni, áh, lusta vagyok ahhoz én most.
És kicsit a vertcsipkét is csináltam. Arról ilyen képem van, nem esztétikára törekedtem, hanem arra, hogy jobban látszódjon. A levélkével kapcsolatban nem egészen világos, hogy hogyan is kell, hogy visszaérjenek a fonalak a kezdőpontba, ezért most várom a néni válaszát, ezért nem haladok. Neten meg csak az olyan levélkét találtam meg, amelyik nem tér vissza a kiindulópontba. Az elejét nem kell nézni, az nagyon csúnya, azon tanultam, szóval tele van hibával. Úgy egyáltalán ez csak egy gyakorlóizé, a legeslegeslegeslegelső darabom, szóval csúnya, na.
Kb itt tartok, ebből sem lesz sok mutatnivalóm a gyommentes, szép blogomban:) Nincs is semmi kedvem. Épp eléggé nyomaszt ez a vacak nyelv, június óta itt vagyok és még mindig annyira béna vagyok, hogy szégyen. És amikor a csoporttársaimat nézem, akkor hozzájuk képest annyira nem vagyok rossz, a legjobbak között vagyok, azok között, akik már több, mint egy éve itt vannak, sőt, azóta járnak iskolába, én még csak novemberben kezdtem iskolába járni, rögtön haladóba, ezért a tanár nem tudja, hogy honnan kezdtem és milyen gyorsan haladtam a többiekhez képest, és ésszel fel is fogom, hogy annyira nem rossz a helyzet, viszont amikor belegondolok a saját szemszögemből és a saját elvárásaim alapján, az alapján, hogy nem ártana már dolgozni, az alapján, hogy márciusban vizsga, nem is tudom, mennyit tudom még húzni. Lehet, hogy átkérem máskorra a vizsgát, nem azért, mert nem tudnám megcsinálni, mert már decemberben 90%-osra sikerült a próbavizsga, hanem még nem érzem azt, hogy elég a tudásom a "nagyvilágban". Nem értem az embereket, túl sokszor kell visszakérdeznem, amikor a sirályokat etetem, akkor mindig megáll mellettem valaki és elkezd beszélgetni és én nagyon próbálom megérteni és válaszolni, de olyan rosszul megy, sokszor kell visszakérdezni és mindig utólat jut eszembe, hogy mit kellett volna mondani. Nem tudom, nem vagyok biztos egyáltalán a tudásomban, és utálom, hogy minden más nyelv sokkal, de sokkal könnyebb. Találtam volna inkább egy olaszt, már rég karattyolnék, de nem, nekem mindig ki kell szúrnom magammal. Ha Hollandiában ugyanilyen körülmények között lettem volna, mint itt a franciával (intenzív nyelvtanfolyam, nyelvi környezet), felsőfokúm lenne már rég. De mindenki bíztat, a franciához több idő kell, nem kell kétségbeesni, ez normális. Nem, nem normális, nyomaszt és hülyének érzem magam. És ez kihat a kreatívkodásra, ami még bosszantó is. Uff. Megint terápiás blogbejegyzés lett, csak most nem érzem magam jobban tőle. Inkább beteszek néhány mimózát, éppen virágzik. Teljes hegyoldalak sárgák és olyan az illata, ááááááá!!! Még nem nyíltak ki teljesen, elvileg egy hét múlva még sárgább lesz a környék. Még sose láttam ilyet, nagyon nagy élmény! Úgy egyáltalán, vidéken élni nagy élmény:)




















.jpg)














