Oct 20, 2010

Ami az eszembe jutott:))

Már öt bejegyzésnyi ötletem összegyűlt az elmúlt pár napban, de mindet elfelejtettem, amikor megláttam ezt.

 "Becky Stern’s fab designs actually use conductive thread to light up LED bulbs sewn into the fabric – genius or what?"
 Juj. Áramot vezető fonalat használt a hímzéshez, hogy világítsanak a kis odavarrt LED-ek?? Meg is veheted a cuccot készletben hogy a saját hímzésedet is feldíszíthetsd. Mondjuk lehet, hogy karácsonyi hímzésen még jól is mutatna. Hm, nem tudom, nem tudom... kíváncsi vagyok, mennyire fog elterjedni ez az új őrület:)) 

Vasárnap rámjött az öt perc és terveztem egy újabb Dior-hölgyikét:)) És még mindig hímzem, mert szép nagy kék szoknyája van a néninek, mert alig volt időm rá és mert az anyagválasztást kicsit eltoltam. Az úgy volt, hogy amikor belekezdtem kis híján 2 éve a Nimue Mamma Gozh-ba, nem találtam hozzá szürke anyagot, végül vettem egy "Permin linen 32 count" (Stoney Point színű) előrecsomagoltat. Mamma Gozh azóta sem készült el, kb ezen a ponton megállt a fejlődésben:

Most a maradékra nekiálltam hímezni a nénimet, és rájöttem, hogy miért is nem fejeztem be még mindig az öregasszonyt... valami rémálom hímezni rá, ráadásul a kerek, hagyományos hímzőkerettől (csak olyanom van, és eddig nem is éreztem szükségét annak, hogy lecseréljem őket) rettenetesen eldeformálódik az anyag és eltolódnak ide-oda a szálak.Ellenségemnek nem venném meg ajándékba ezt az anyagot, brrrr.
És ha már borzalmas alapanyagok, akkor nem mehetek el szó nélkül a DMC fémszálai mellett sem, aminek hála egy másik kis hímzés is rendszeresen a sarokban elfeledve végzi, csak néha örülök neki, ha megtalálom, jaj, de szép, ezt de meg kéne csinálni!
Aztán elkezdem, és otthagyom, erre nekem nincsenek idegeim. The Nutmeg Company Rosebud Vase. Amit elkezdtem a kitben lévő DMC-vel, azt még befejezem, aztán a többit Kreinikkel fogom, mert ez így borzalmas. (jéééé, nincs fent a szégyenlistámon:))
A DMC-szatén szakad a 28-as tűben, de ez természetes, ezért azt nem bántom most:) Na tessék, megint panaszkodás lett a bejegyzés! Pedig nem akartam. 
Akkor beszámolok inkább a tegnapi sztrájkról, aminek szemtanúja voltam, vicces volt (köztudott ugye, hogy a franciák sportot űznek a sztrájkból, most éppen a nyugdíjkorhatár felemelése ellen tiltakoznak, amivel persze mindenki egyetért, és hogy a probléma orvoslására nem ez lenne a megoldás, hatalmas a munkanélküliség, menjenek inkább csak nyugdíjba az öregek, adják át a helyüket a fiataloknak, de nincs annyi pénz a nyugdíjra, blablabla). Be kellett menni Nizzába, mert JB a múltkor lesérült foci közben, és nem jött sehogy rendbe a bokája. Úgy esett, hogy az orvos pont szemben van a regionális adminisztrációs központtal (vagy micsoda), az autópálya bevezető szakaszánál. 20 perccel korábban érkeztünk, mert be akartunk menni a boltba, csak aztán lusta voltam, mondtam majd inkább visszafelé. Ez volt a szerencsénk, mint utóbb kiderült. A hivatalnál már gyülekezett a jónép.

JB bement az orvoshoz, én meg kolbászolgattam. Nálam volt a fényképezőgépem, mert őszi színeket akartam (nem sok van).  Szóval pontban 14 órakor megindult a tömeg az autópályára, a bevezető oldalon. Békésen mendegéltek, ki gyalog, ki kocsin, szólt a vidám zene, általába a Sárközy, merde (szar) és nyugdíj szavakat tudtam kihámozni a dalszövegekből
Mondhatnám, hogy egész jó hangulatot csináltak, egészen tetszett, na tessék, ezt komolyan csinálják, nem úgy, mint amikor 4 évvel ezelőtt kivonult a magyar a Kossuth térre, aztán csak összepisilték, de más nem történt. Mit ne mondjak, ettől aztán biztos meghatódik a kormány... kb 5 perc múlv az autópálya már így nézett ki:
Az A8-as autópályán Aix irányába 500 méteres dugó van. Hát, így kell ezt csinálni, benzint már napok óta alig lehet találni, most mindenfelé "csiga-manőverek" vannak, vagyis egyes emberek nagyon lassan vezetnek, ezzel akadályozva a forgalmat (erre mondtam, végre eljött az én időm, mert 50-nél gyorsabban soha nem merek menni...akkor meg már énekelgetem, hogy "I'm a big big girl in a big big world it's not a big big thing if I'm driving..."). Szóval tényleg tök komolynak tűnik az egész, igazi fennakadást okoznak, igazán megmutatják azt, hogy mit is akarnak. 10 perc múlva már 1 km-t írt a tábla. Amikor az utolsó ember is kivonult az autópályára, átmentem a túloldalra és lenéztem megint a térre...
Itt már lelohadt a csodálatom. Valahogy nem az igazi, ha rögtön takarítanak, épphogy kiment az utolsó ember. Kiszórakozta magát a nép, munkára? Hol marad a sztrájk? Az elégedetlenség? A majd megmutatjuk? A takarítók szolidarítása? Az összefogás? 14.20 perckor már megindult lassan a kocsisor is, már csak a füstöt láttam a távolodó menetből. JB ekkor jött ki, lemaradt az egész cirkuszról, jelét sem látta, hogy itt történt valami, és csak nevetett a csalódottságomon, 67-ben volt utoljára igazi sztrájk, azóta senki sem veszi komolyan, csak játék. Szép volt az idő, meglepő módon minden évben kora ősszel vagy késő tavasszal van sztrájk, soha sem hidegben, vagy nyáron, amikor mindenki szabadságra megy. Soha sem aznapra szervezik a tüntetéseket, amikor esik az eső, főleg nem délen. Ezután elmentünk a bevásárlóközpontba, ahol elvileg nagyon jó méterárubolt van, de nem találtuk meg (viszont találtam Dr Pepper Zerot a Galleries Lafayette Gourmet-ben, óóóóó, jóóóóó éééééég az a bolt!!!! A világ minden pénze nem elég arra a sok isteni kajára, ami ott van, igazi kultúrsokk az a bolt) Végül galambot etettünk a tengerparton, és elindultunk haza. 

17 órakor láttuk, ahogy a tüntető emberkék mentek a bevásárlóközpont parkolójában álló autóikhoz, beszálltak és hazamentek. Ennyi? 5-kor vége, felpakol, hazamegy? Hű, de komoly. Minimum, hogy sátorozzanak le ott egy hétre, de így? Nem is csodálom, hogy semmi eredménye nem lesz az egésznek. De legalább addigra 15 km-es dugót csináltak az autópályán Nizza felé, ami csak arra jó, hogy azok a szerencsétlenek, akik a kocsijaikban ültek és munka után mentek haza, órákon át rostokolhattak ott, de semmi, de semmi más értelme nem volt. Jól kiszúrtak az ártatlanokkal a semmiért. Szóval kijelenthetem, igazán csalódott vagyok (persze tudom, Párizsban van az igazi hepaj, de így tényleg semmi értelme, hát nem az egész országnak kéne összefognia??) Ehh.

Oct 16, 2010

Keep smiling

Hogyan válik az ember szociálisan érzéketlenné? Egyszerűen. Kezdik az oviban, amikor a csemete nem akarja megenni a spenótot. Mi erre a válasz? Hagyd ott, ne edd meg, majd megbánod, amikor éhes leszel? Vagy lekötözik és lenyomják a torkán? Vagy addig kell ott ülnie, amíg meg nem eszi? Nem, nem ezt teszik. Hanem előveszik a régi jó "bezzeg Afrikában éheznek a gyerekek" című  lemezt. Ha a gyerek éhes és dühös az előtte álló tányéron felhalmozott gusztustalan zöld trutymó miatt, akkor a reakciója nem az lesz, hogy visszakérdez, hogy és miért éheznek azok a szegény gyerekek? Amire aztán tök jól el lehetne kezdeni az oktatást...nem. Ha éhes és dühös, akkor az afrikai gyerekek problémája kb annyira áll távol tőle, amennyire esélyes lenne neki bármit is tennie azokért a gyerekekért azzal a konkrét tányér spenóttal. 
Amszterdamban találkoztam ezzel a szemlélettel legközelebb úgy igazán fárasztó mennyiségben. Sokat gondolkodtam, hogy mi áll az egész mögött, talán hogy másik kultúra? Talán csak Magyarországon elkerültek az olyan (magyar és orosz) emberek, akik szintén ezt a szemléletet képviselik? Nem tudom. Amikor két havonta kellett költöznöm rajtam kívülálló okok miatt, ami megterhelő anyagilag, lelkileg, idegileg, amikor a munkahelyemen nem ismerték el a munkámat, amikor a pasi(jai)mmal gondjaim voltak (ebbe ne menjünk bele), vagyis nagyjából az élet minden területén gáz volt, akkor állandóan megkaptam a magamét a tipikusan nyugati neveltetésű ismerőseimtől (nem, nem barátaimtól!) , hogy ugyan, mit vágsz savanyú képet, nincs semmi komolyabb problémád, nézd meg, mások házát elvitte az árvíz, XY ismerősének súlyos autóbalesete volt, stb, stb, stb.
Tudom, hogy nincs komolyabb problémám, örülök, hogy meg tudom oldani őket a magam szintjén, de szerintem normális, hogyilyenkor nem tudok folyamatosan boldogan mosolyogni.  Fáj a fejem? Nem baj, mosolyognom kell, mert örüljek neki, hogy csak azért fáj, mert megjött a havim és nem azért, mert agyrákom van. Megint költöznöm kell? Nem baj, örüljek neki, hogy van annyi pénzem félrerakva, hogy ki tudom fizetni az előleget, az új lakás apróbb felszereléseit, stb (ja, én nem szívtam és ittam el a fizetésemet, mint ahogy azt szokás), bezzeg másoknak elvitte a cunami az egész életük munkáját. Annyira belémverték ezt, "vígasztalás" címszóval, hogy egy idő után már szabály szerint lelkiismeretfurdalásom volt, ha valami (vélt vagy valós) gondom volt. Persze nem mosolyogtam azért se, mert én egy olyan ember vagyok, akinek mindig neonbetűkkel van a homlokára írva minden érzése, nem tudok ellene tenni semmit, pedig örültem volna, ha tudok ezen változtatni, mert már nem bírtam hallgatni, hogy bezzeg másoknak így meg úgy, bezzeg neked milyen jó. De nem, komolyan, annyira elegem volt, hogy ha véletlenül valaki meglátja rajtad, hogy nem vagy maximálisan hepi, akkor rögtön nekiállnak magyarázni, hogy szállj magadba és örüljél. Hát tudod mit? LESZAROM, hogy másokkal mi van. Elvitte a forgószél? Ráesett a meteor? Nem érdekel. Az az ő bajuk, oldják meg maguk. Mert biztos, hogy hozzájuk képest is van még rosszabb, tutira biztos (ha mégsem, akkor az egész ideológia kitalálója, a csodálatos Amerika majd tesz róla, hogy legyen). 
Ez az egész arról jutott eszembe, hogy múlt vasárnap fényképeztem a tartót, amit varrtam, abban benne volt a ceruzám, még le is írtam, hogy már 14 éve használom. És ezután eltűnt. Egyszerűen eltűnt, nem tudom, hogyan, hova, mikor. Csütörtökig nem tűnt fel, hogy nincs meg, mert addig hajócsipkét csináltam, amihez nem kell ceruza, és órára is tollat vittem magammal. És nagyon bánt, hogy eltűnt, mindig mindenhova vittem magammal, nulladikban kaptam Szandrától, és emlékszem, amikor egy nyaraláskor leesett az erkélyről és a szálloda portását kellett megkérni, hogy másszon fel érte az erkély alatt lévő ebédlő tetejére, meg ahogy azzal rajzolt a mentorom, amikor magyarázta, hogy milyen hálózatot akarunk felépíteni, és azzal rajzoltam most is a legyezőm hajócsipkéjének a tervét, kézimunkában olyan volt nekem, mint Sámsonnak a haja, és most le vagyok blokkolva, mert azzal jelöltem a tojásom lila részét, és hiába van 5 másik grafitceruzám, és a tojás szempontjából teljesen mindegy, hogy mivel satírozgatom a kockákat a mintán, nekem egyszerűen hiányzik és kész. És amikor eszembe jut, hogy "csak egy ceruza", akkor rögtön előjön a jól belémnevelt lelkiismeretfurdalásom, amiért rosszul merem érezni magam miatta. 
És rájöttem, hogy ez nem normális érzés.  A magam módján segítek másoknak, ha tudok, és nagyon érdekel, hogy kivel mi van és együttérzek velük és aggódom a barátaimért. De mégis, én egy önző kis lény vagyok, egy a 7 milliárdból, aki elvan a maga kis vacak világában, a saját mikrokozmoszában, akinek abban az adott pillanatban az az adott dolog fontos és fáj. Ha bánt, akkor bánt és kész. A szomorúság természetes emberi érzés, pont annyira, mint a boldogság. Kinek mi okoz szomorúságot, rengeteg dologtól függ, életkor, kultúra, családi háttér, pénz vagy annak hiánya, az ország, ahova született, a kor, amibe beleszületett, a tegnapi nap, a holnapi, a mai, minden, minden, minden közrejátszik. Most már szeretem a spenótot. Ami miatt ma rosszul érzem magam, lehet, hogy holnap meg sem kottyanna, mert akkor meg a fejemre esik egy virágcserép, de attól még most, itt, ebben a pillanatban rossz és kész. Akár reng a föld egy másik ember alatt abban a pillanatban, akár nem. És ha magamban tartom az érzéseimet és csak mosolygok, és hazudok magamnak és hazudok mindenkinek, akkor egyszer majd kipukkadok a sok felgyülemlett keserűségtől. Hiszek abban, hogy a test betegségei valójában a lélek betegségei, ezért nem szabad hazudni magunknak és elnyomni semmit. És ha tiszteletben tartják az érzéseinket és mi is tiszteletben tartjuk a másokét, akkor talán megtanulunk őszintén segíteni is, de azzal az állandó lelkiismeretfurdalást keltő elbagatellizálással szerintem inkább csak magukbagubózódott, szociálisan érzéketlen vagy képmutató, álszent embereket termel ki a közösség.  

(itt folytathatnám, hogy a fogyasztói társadalom szempontjából miért előnyösek ők, akik csak magukkal foglalkoznak, eltávolodnak egymástól, és magányukat inkább fölösleges hülyeségek vásárlásába folytják, mert ugye mindenki számára világos, hogy miért a legújabb Apple-termékekért sorban álló emberek - akik azzal álltatják magukat, hogy ők gondolnak a harmadik világ szegényeire, mert karácsonykor bedobnak egy kis pénzt a perselybe, de meg sem fordul a fejükben, hogy a régi telefonjuk, ami egyébként még használható, hova is kerül majd, és hogyan teszi tönkre a Földet- vannak építő hatással Európa és anyaföldünk, Amerika gazdaságára, és nem az esténként egymáshoz átruccanó szomszédok - akik viszont veszélyesek, mert mi van, ha megtanítják egymásnak, hogyan varrjanak valami régit át, ahelyett, hogy újat vennének és közben még tévét sem néznek, és így még a reklám sem jut el hozzájuk... sőt, még beszélni kezdenek! Sőt, összefognak! Forradalom, sztrájk? Nem, inkább akkor vásárolják meg a kis játékaikat, mint az ovisok és mosolyogjanak és örüljenek a helyzetüknek, mert ugye Afrikában... De nem folytatom ezzel a gondolatmenetet, mert nem erre akartam kilyukadni:))
Na, most kipanaszkodtam magam, most már könnyebb:)

Oct 10, 2010

Fordulópont egy tojás életében

Bizony, ez tojás életében is lehetnek fordulópontok! Az enyémben tegnap este volt. Miután két napig igazi mindentbele gőzerővel csináltam a hajócsipkét, megfájdul az ujjbegyem, a fonal kicsit kidörzsölte. (Ez számomra új jelenség, de talán azért, mert még sose csináltam mindentbele gőzerővel hajócsipkét.) Estére úgy döntöttem, inkább hímzek. És most kotlani volt kedvem. Kicsit csinálgattam az arany részt, amikor úgy döntöttem, most már megteszem, amit megkövetel a haza minta, most már tényleg előveszem a majd' egy éve féltve őrzött selyemfonalakat. 
Főleg, hogy már szükség is volt valamennyire arra a világosabbik lilára ott jobb oldalt, fent... Ó, hát ez után aztán doromboltam!!! Annnnnnnnyira gyönyörű a fénye ennek a Soie d'Alger-nek! Kukába a Waterlilies és Gloriana fonalakkal, ez az igazi selyem! Pont úgy csillog, ahogy az ember elvárja azt tőle a selyem szó hallatán. Egyszerűen meseszép és puha és nem gabalyodik és én kész vagyok (egyelőre nem találtam kivetnivalót rajta:)). Ha gazdag leszek, nekem nem monakói rendszámú Lamborghini kell, hanem a teljes Soie d'Alger kollekció. 620 színben létezik, vannak DMC-váltók, vagyis gyakorlatilag helyettesíthető vele bármilyen hétköznapi fonal bármelyik hímzésben, szóval csak pénz kérdése. Az ára húzós, 5 méter átlag 3,60€ :( Főleg, ha az ember a teljes palettára vágyik:)))) Addig meg csak különleges hímzés kap belőle. És ki, ha nem a tojás érdemli meg?:)
 Kép a gyártó honlapjáról:) http://www.auverasoie.com/nos-fils-de-soie#pure-soie


 

Oct 4, 2010

Mindenféléről

Néha feljövök ebbe a blogba, hogy megnézzem, van-e valami haladás a tojásomban... aztán csalódottan továbbállok. Szar az élet. (régi kép Pincevirágról, a szemében tükröződik az én csalódottságom)

Jól van na. Egyébként most leginkább a legyezőm hajócsipkéjén ülök. Eszméletlenül idegesít, de nagyon be akarom fejezni. Három napom elment arra, hogy megtervezzem a mintát hozzá. Persze még csak az első (igazi) sorba kezdtem bele (az alapozás már megvan, azt nem számolom), kettő lesz. Jó lenne három, de szerintem megunom még előtte, mert túl hosszú és idegesítő, és én szeretnék végre készen látni valamit. Valami komolyabb munkát, mert sírhatnékom van a gyommentes blogom felhozatalától, olyan vacak. Nem érem el a magamtól elvárt színvonalat. Persze ha a franciára csak fele annyi gondolatot szánnék, mint amennyit a terveimre... de nem nagyon sikerült irányítani a gondolataimat:(
Ja, lecseréltem a blogos profilképemet, ennek szebb a színe, meg az előző, habár rámjellemzően idióta volt, mégiscsak a munkahelyemen készült, ideje volt már leszámolni vele. A nizzai tengerpart az én imádott táskám ölelgetésével sokkal közelebb áll az életemhez most. (hála az égnek, kop-kop-kop)


A kövér mihaszna kis angyalkás táskával is sokat foglalkoztam. Erre is sok idő elment, mert a girlandokat magam tervezgettem, és közben rájöttem, hogy az egyik kövér mihaszna kis angyalkát rossz helyre hímeztem, kb 5 kocka eltérés van, ami persze nem látszott, de amikor már ott lesznek a girlandok, akkor már viszont szembeötlő a tévedés. Úgyhogy egy angyalt a négyből vissza kellett bontani. Sálálálá. Nem gond, de a visszabontás nem egy egyszerű művelet.
Meg utálom hímezni, mert az a nyomorult szatén DMC szakad, mint a fene a 28-as tűben. Hja kérem, kell nekem ilyen sűrű anyagon hímezni...Amit anyukám leszólt, hogy egyszerű pamut. Kikérem magamnak, örültem, mint majom a farkának ennek a kb 52-es vászonnak!  De a táskához legalább megvan már a csipke, szóval már csak egy angyal és 4 girland maradt, mert az alsó sor már kihímezve. Ja, meg a két ronda madár, mert ha már giccs, akkor legyen igazán giccses. Ha kész lesz, akkor szép lesz. Szerintem. Majd meglátjuk.
Ilyen a terv, elvileg így fog kinézni, ha minden hímzés meglesz rajta. A girlandokat csak odaphotoshopoltam kimentve a képet a tervezőprogramból (PCStitch), a többi már kész (kivéve a visszabontott angyalt ugye. Nem pontosan lesz ilyen, mert az arányokat csak szemre vettem figyelembe, a csipke meg felkunkorodott a csücsköknél a képen, de nem számít, mert girlandozáshoz kellett a fénykép, nem mutogatáshoz:)).

És akkor még egy angyalkás képeslap, amibe én olyan szerelmes vagyok, hogy állandóan bámulom. Milyen jó, ha az ember a városka doktornénijével megy ki a helyi könyvfesztiválra, az angyalkarajzoló néni ajándékba adta nekem a képeslapot:)) Eszméletlen édes kis haszontalanságokat csinál a néni! Kicsike füzetecskék, minden oldalon édes kis angyalkarajz akvarellel, tintával festve, színezve, ráragasztva egy kis csipke, egy kis fonalcafat, merített papíron , arany tollal körbekerítve, imádnivaló kis kollázsok. Ááááááá, kész voltam, végigtaperoltam az egész portékáját. Sajnos nem találtam meg a nénit a neten, ezért nem tudok többet mutatni tőle.

Ó, és a múltkor még lovakocsikáztunk is a doktornénivel:))) Elvittek minket ingyen egy körre, ha már az utcánk végében lévő nyugdíjasotthon lakóit kocsikáztatták, a végén megálltak a ház előtt, mi felültünk és mentünk:)) Jaj, de imááááááádtam!!! Én úgy, de úgy szeretnék azzal közlekedni a mindennapokban! Olyan nyugodt, frissítő, romantikus! 

És még egy kép. A festőbácsi, aki csodálatosangyönyörűűűűűűűűűűűűséges anyagokat, textíleket, képeslapokat, mindenféléket tervez, az ő egyik képe, az egyik kedvencem tőle. Majd egyszer megkérdezem, hogy nem próbálhatnék-e meg mintát csinálni az egyik képéből (szerintem kemény falat visszaadni az akvarellt hímzésen, nem vagyok a Lanarte vagy a Dimensions tervezője, de szívesen kipróbálnám:)) Nem túl jó kép, de jobb is, mert nem kértem engedélyt arra, hogy közzétegyem, ezért csak titokban mutatom meg;)


Ó, igen, és emellett sem tudok elmenni szó nélkül. A szivacs. Tudom, nem egy esztétikus téma, de hát nézzetek rá... Szóval Victor, JB öccse csempézéssel foglalkozik, ő rakta ki a fürdőszobánkat is. Emiatt úgy vigyáz rá, mint a szeme fényére, szinte már abnormálisan takarítja állandóan. Tegnap, amikor kezet mostam, rámszólt, hogy figyeljek oda, hogy a vízcseppek ne szálljanak a falra, ha mégis, akkor töröljem le magam után. Jó, hát jó. Igyekeztem én nagyon, de estére mégis ott voltak azok a kis rászáradt cseppecskék... és amikor mosom a fogamat, nézem, néhány összeállt, és egy szmájli alakjában vigyorognak rám!!!! Rohantam  mutatni JB-nek, hogy nem az én hibám, ezek szórakoznak velem. Ma reggel meg ez a látvány fogadott. A tegnapi takarítástól a szivacs, amivel Victor mindig nyalja a csempéit, ilyen állapotba került. Mennyi szeretetet adhat bele a műveletbe szegény gyerek, hogy még a szivacs is szívalakban kopott ki????

Sep 17, 2010

Tojás update

Utoljára február 10-én írtam róla...

azóta nem is nagyon haladtam, félreraktam, csak nagyon kicsit böködtem, szóval nem is volt mit mutatni rajta. Most, amikor hazalátogattam, 3 napig kiéhezetten, mohón csináltam, örültem a viszontlátásnak :) A szokásos módon, ahogy a fekete bolondgomba macska alulról figyeli a fonalat és drukkol nekem, én meg félek, hogy belekap (egyszer már előfordul ilyen, akkor ki is húzta kicsit a szálat, de sikerült elsimítgatni) 3 nap alatt elég sokat sikerült csinálni, aztán annyival ki is fújt a dolog. Most magammal hoztam, gondoltam mi lehet jobb alkalom, mint busszal menni, nem kell aggódni, hogy a nagy hímzőállványomat nem engedik fel repülőre, be kell rakni bőröndbe, ahol ugye tuti eltörik, stb, stb. Most jó volt, kézben tudtam vinni és senkit sem érdekelt, mi volt az a néhány hosszú faléc :) Viszont bolondgomba nélkül nem olyan izgalmas dolgozni :(((
Ez az utolsó állás, már belekezdtem az egyik pasiba is felül. Egyébként még mindig fehér alapon fekete, kövér, mihaszna kis angyalkákon dolgozom.
Meg most valami színesre váááááágyoooooom!!!! Ilyen dolgok mozgatják meg a fantáziámat, de nem mozdulok előre semmiben. Még könyvet sincs kedvem olvasni, pedig most feltankoltam. Jön az ősz, még a fényképek is szürkék. Hmm.
Talán úgy kéne hozzáállni, mint a helyes táplálkozáshoz: mindig az évszaknak megfelelő idénykaját kell enni, úgy leszel egészséges, vagyis mindig az évszaknak megfelelő színekben kell gondolkodni és akkor lesz szép az éppen akkor készült akármi-valami? :)

Aug 26, 2010

Elmaradások

Sok van:) Pár napja ránéztem a blog jobb oldalán lévő szégyenlistára. Tisztán a szemem előtt lebegett a kép 2009 januárjából, amikor az akkori kis padláslakásom (ha lesz pénzem, azonnal megveszem) padlóján ülve (imádok padlón ülni, ott vagyok a legkreatívabb) próbáltam összeszedni a megkezdett készleteket és hímzéseket. Na, eltelt azóta több, mint másfél év, és csak egyet tudtam leszedni a listáról (Dimensions Dreaming of Tuscany). Mit ne mondjak, fénysebességgel haladok! De azért nem mondom, hogy teljesen haszontalan volt a lista, mert azóta új kitbe nem kezdtem:) Még ha úgy is kell elrángatnom magam néha egy-egy új csoda láttán. És most gondolkodom, hogy kezdtem-e azóta olyat, amit nem fejeztem be. Nem emlékszem! Szóval azért ilyen logikával mondhatom azt, hogy ha lassan is, de biztosan kezdi a blogom behozni eredeti célját: hogy próbáljak ne újba kezdeni, hanem valami régit befejezni!:) Most három munka van porondon.
1. amit én úgy hívok, hogy utazóhímzés. Attól van ilyen hajtogatott állapotban, még mindig nem kapott feltekerhető tárolót. Mindig cipeltem magammal mindehova, de soha nem hímeztem. Pl az elmúlt három évben meg nem tudnám számolni, hányszor repült velem, aztán mégsem vettem soha a kezembe, mert a repülőn aludni szoktam. De most lelkesen újra belemélyesztettem a tűmet, mert annyira tetszik a kép! Persze nem garantálom, hogy az elkövetkező három évben befejezem, de azért igyekszem én....

2. pár bejegyzéssel ezelőtt írtam le egy tervet, most annak a kövér, idegesítő kis mihaszna angyalkáit hímzem, meg csinálom a hajócsipkét a tulipán köré. Úgy tervezem, hogy ahogy elkezdtem, be is fejezem, ezért nem kerül fel a szégyenlistára.

3. És most premier következik. Ronda képpel, mert nem volt kedvem újra lefényképezni, kipakolni, stb, meg már azóta került rá egy kis hajócsipke is, lógnak belőle megint a fonalak, szóval most megint nem sikerülne a jó kép. Ezt a képet meg úgy csináltam, hogy kikértem anyukám véleményét valamiről, ezért csak kutyafuttában készült. A szégyenlistán legyező néven fut, az álmaimban már kb 5 éve szerepel. Most már kezdek közelebb jutni a végéhez, de ez még csak a prototipus, mert a legnehezebb rész még hátravan, nem tudom, hogyan birkózom meg a keretrerakással, ezért sem merek rögtön egy olyat csinálni, amiről álmodozom. 40-es vásznra hímeztem.

Szóval az utolsó kettőt szeretném nagyon befejezni, a másik meg attól függ. Ha nem szorítja ki a fejemben egy újabb készülő minta. Amiből jaj, de sok van! Szakadok szét ezer felé.

Aug 17, 2010

Egy régi kép,

régi életem egy emléke. Hajjj, azok a régi szép idők, az a "nerd"-életmód, csipsz és kóla a számítógép előtt, pókhálóval bevonva:))) Másik élet, lezárt élet.

Aug 13, 2010

Madárka

Nem akarok minden nap bejegyzést írni, de ezt nem tudom kihagyni. Ma ilyen kis látogatónk volt! A nappaliban ücsörgött a szőnyegen szegényke nagyon ijedten. Kivittem az erkélyre, legközelebb a fészekhez, ahonnan feltehetően kiesett. Kicsit még ült, csicsergett, majd elrepült. Remélem Tigris kisasszony nem talált rá!

Aug 12, 2010

Ó, azok a franciák...

Indulás előtti monológ: "Reggel nem mostam hajat, pedig nagyon muszáj lenne már... most meg már nincs rá idő!" Végül lófarokba kötöttem és befújtam fél üveg parfümmel. JB erre csak annyit mondott, "látod, kezdesz francia nővé válni!" (mert honnan is alakult ki a franciáknál a parfüm használata...)
És egy kép, két hete készült. JB nem tudja használni a fényképezőgépemet esti fényeknél:) De a lényeg látszik rajta. Ismerős a ruha?:))) Kérem szépen, olyan flancosan néz ki, hogy a hotelek portásai köszöntek nekem. Monacóban! Ilyen se volt még, pláne nem egy piacon vett pólóanyagból magam varrta ruhában:)

Aug 9, 2010

Fényképek(ről)

Ez most olyan elmélázgatós bejegyzés, de kicsit hülyének érzem magam, mint akit jól átvertek, össze kell szedni a gondolataimat:)
Facebookon egy ismerős csaj új hobbija a fényképezés. És érdekes képeket rak ki, nézem, hát szeme nem nagyon van a fényképek témáját illetően, kicsit átlagosnak mondanám, a kompozícióval is van némi gond, de hogy lehet, hogy mindezek ellenére ennyire ért a fényekhez, a kamera beállításokhoz?Agyon van dícsérve persze minden egyes képe, nem is nagyon csodálom, mert a színek igazán jók. Amikor róla készült képek vannak, akkor mindig kamera van a kezében, akkora objektívvel, mint a karom. Érdekes. Mondanám, mocsok irigy vagyok, amióta 5 éve összespóroltam a pénzt az én félprofesszionális kamerámra, egy hónapon át jártam utána, olvastam fórumokat, teszteket, hogy biztosra menjek, hogy jót veszek. Azóta össze vagyok nőve vele, ismerem minden hiányosságát, ki tudom játszani őket, megtanulgattam a kézi beállításokat, záridő, expozíciós idő, anyámtyúkja. Élvezem, hogy megvan a kihívás, hogy mindig figyelem a fényeket, honnan süt a nap, hogyan fordítsam az objektívet, mert akár pár mm eltérés is sokat változtat a kép színein. Néha nem úgy sikerül a kép, bármennyire is szeretném. Túl erősen süt a nap, és nincs lehetőség délután is visszamenni ugyanoda, és bármit csinálok, bárhogy állítom be, nem lesznek élénkek a színek. De ha egy jó képet sikerül csinálni, akkor baromira büszke vagyok magamra! Akár teljesen kézi beállításokkal, akár félig automatán, akár csak kihasználva a tökéletes fényekep, teljesen automata üzemmódban. Igen, mostanra kicsit kinőttem, úgy érzem, most már felnőttem egy "igazi" kamerához, de hát elég sokba kerül, nincs meg rá az anyagi fedezet éppenséggel. Gondoltam, bezzeg egy akkoranagy jó kamerával, bezzeg hozzáértéssel tovább tökéletesíthetem a tudásomat. Nem mintha számítana, a képek 80%-át sehol sem mutatom meg, ez csak a saját önbecsülésemnek kell. És szeretem mások képeit nézegetni "fotós szemmel", azokét, akik jónak vallják magukat. És ekkor jön be a kamera kérdése, a facebookon nem, de máshol gyakran elég egyszerű megnézni, hogy milyen kamerával, milyen beállításokkal készült egy-egy adott kép. Szóval itt kezdek el sírni, hogy... és tegnap megláttam annak a csajnak a kommentjét az egyik kép alatt. És felnyílt a szemem. Ó, én hülye, hogy bedőltem! És mennyire csalódott voltam közben. Mennyire csalódott, egy újabb bizonyíték, hogy mennyire a látszatról van szó! Én percekig elszöszmötölök a kamerámmal egy-egy jobb kép előtt, itt meg kiderül, hogy mindez egy egyszerű kis vacak programmal készült. Letöltöttem azonnal, kipróbáltam, és tényleg. Nesze neked, így lesz az én 5 éves Kodakomból egy 1000 eurós Nikon. Tiszta hülyének érteztem magam, hogy elhittem, abban a világban, ahol minden azonnal, itt és most kell, a legkevesebb hozzáértéssel, a legjobb eredménnyel, ahol minden technikai eszköz le van butítva, hogy minél kevesebbet kelljen az embereknek használniuk az agyukat, minél jobban elszokjanak a gondolkodástól, ebben a világban valaki veszi a fáradtságot, hogy egy ilyen lány, egy ilyen drága, jó fényképezőgéphez megtanulja a fényképezés fogalmait is! Ó, buta Laura, buta, buta, buta. 5 perc sem kellett ahhoz, hogy egy átlagos, nem túl szép napon készült képet széppé varázsoljak. És még csak nem is értek ahhoz a programhoz. Az eredeti és a megváltoztatott:








Én naív, hiába tudok ezeknek a programoknak a létezéséről, hiába tudom bármelyiket letölteni, úgy éreztem, úgy fair, ha inkább megtanulom a kamerán lévő gombok használatát, aztán meg veszek egy igazi, jó profi gépet, és akkor aztán én is olyan képeket fogok csinálni. Na tessék... de legalább olcsón megúsztam. Abszolút hülyének érzem magam, megint fölöslegesen erölködtem, megint csomó energiát fektettem valamibe, aminek már semmi értelme. Ennyit erről, leesett a hályog a szememről, pedig most már annyira evidensnek tűnik utólag. Abban a világban, ahol minden énekesnek egyforma hangja van, mert ugyanazzal a szoftverrel csinálják, abban a világban, ahol a hirdetéseken az embereknek néha hiányzik a lábuk, mert igazából csak úgy montírozták rá, miért is ne csalnának a  hétköznapi emberek is? Egy kis elismerésért. A bejegyzésben szereplő többi kép semmilyen megmunkáláson nem esett át, csak kicsinyítettem. Ilyen, amikor csak egyszerűen jók a fények:

Jul 27, 2010

Hm...

JB mondja nekem, hogy igazán büszke lenne rám, ha végre befejezném a tojásomat vagy a Hollandiát (a két végeláthatatlan hímzésem). Érdekes, mondom, más pasik beérik azzal, ha a nőjük megmutatja a cicijét az interneten. Van ismerősöm, aki akkor büszke a barátnőjére, ha az kiteszi mindenét és fényképezik. Mennyivel egyszerűbb az élete ezeknek a lányoknak!

Jul 25, 2010

10+1 könyv

Mónika írta, hogy kíváncsi az én ajánlásomra. Könyves játékok mindig jöhetnek:) Meg tényleg pang a blogvilág, semmi nem történik senkinél. Megértem, meleg van. Úgyhogy olvassunk! Mit is? Hát ha engem kérdeztek, akkor...
1. Daniel Pennac: Foglalkozása: bűnbak - szivembe zártam azonnal mind a három könyvet (zártam volna négyet is, de az utolsó nem jelent meg magyarul). Ha olyan dolgokon akarsz hatalmasakat nevetni, amik valójában nem is annyira vidámak.
2. Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája - gyönyörű könyv, hatalmas igazságokkal, finom érzésekkel, csipetnyi élcelődéssel, szépen megírva. Gyanítom eredetiben még finomabb. Nálam előnnyel indult, mert a témája erősen hasonlít az egyik legnagyobb kedvencemére:
3. Martin Page: Elhülyülésem története - picike könyv Mónikának, a bőcsésznek ajánlva:) a vége nagyon el lett tolva, de az alapötlet és az életfilozófiája!!  miatt nálam ez az örök első helyezett!
4. Mika Waltari: Fine van Brooklyn - kevés könyv tudott meggyőzni arról, hogy a főhős tényleg szerelmes és nem csak a sztori kedvéért fogja rá az író. Ez azok közül való. Nekem ez a legszebb.
5. Syrie James: Charlotte Brontë titkos naplója - olyan kis nyugodt, meleg, nem kiabál, nem mászik rám. Csak jó, szimplán.
+1. Syrie James: Jane Austen naplója - hát lehet ennek a borítónak ellenállni?:)
6. Milan Kundera: Nevetséges szerelmek - Kundera annyira érti. Vagy csak annyira nagyon jó szemfényvesztő?
7. Marian Keyes: Szusi kezdőknek - ha chick lit, akkor ez a könyv!
8. G. Szabó Judit: Mari, ne bomolj! - ha kéznél lenne, most ezzel ülnék a kanapé sarkában, a hatalmas vasárnapi ebéd levezetéseképpen.
9. Venedikt Jerofejev: Moszkva-Petuski - ajánljunk valami oroszt is. Valami olyat. Olyat, ami nekem annyira orosz, amennyire egyik könyv sem, amit az egyetem alatt olvastam kötelezőként.
10. Ismail Kadare: Az Álmok Palotája - tegnap ezt nyomtam JB-nek a kezébe a könyvesboltban. Jó sok időt szoktunk a FNAC-ban elpiszmogni, de még az Auchan könyvespolcait is végig kell tanulmányozni mindig :) Amszterdamban pedig a Waterstones volt a bázis, egy kis American Book Centerrel fűszerezve.

Próbáltam olyanokat összeszedni, amik inkább populárisabbak, nem annyira reprezentálják az én kissé fura ízlésemet. * Azért így is bekerült olyan, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni, és nem tudom kihagyni egyetlen ajánlóból sem, amit én állítok össze:)

*Mert olyan fura az ízlésem, hogy nem szeretem Harry Pottert :) Értem én, értem, de nem üti meg egyik mércémet sem. Szabály: ha mentálisan nem elégít ki egy könyv, akkor legalább legyen érdekes a története, vagy legyen aranyos, az is megfog, ha jól van megírva, de ha egyik sem, de magával sodor, az se baj, úgyis kiolvasom, legfeljebb utána köpködök. Nekem HP-t egyik kategóriába sem sikerült beszorítanom.

Jul 22, 2010

Blablásított könyvajánló

Ahogy látom, a legtöbb blog szünetel, senkinek sincs kedve hímezni ilyenkor. Nálam sem rózsás a helyzet. A meleg nem az én világom. Akárhogy is nézem, nem szeretem. Lebénít teljesen, fáj az ember feje, gusztustalanul verítékben fürdik, kedvetlen mindenhez. Nem bírom az ilyen passzivítást. Na jó, nem nyavajgok. Itt volt JB nagymamája, vele mászkáltunk ide-oda. Már amennyire egy 88 éves öreg nénivel mászkálni lehet, de le a kalappal előtte mindenképpen!
Meg JB olvasta Murakami Harukitól a Világvége és a keményre főtt csodaországot, mondta, hogy még Amszterdamban véletlenül nála felejtette egyszer a hibbant Yann, aztán amikor JB éppen belemélyedt a könyv olvasásába, visszavették tőle. Úgyhogy hazajőve megvette magának és folytatta, ezután ajánlotta nekem. Yann2 elég fura szerzet, imádom őt, két éve úgy ismertem meg, úgy hogy bementünk az Occii-ba, elkezdett velem pantomimezni, egész éjszaka pantomimeztünk, egy szót sem szóltunk egymáshoz, azt sem tudtam, hogy milyen nemzetiségű. Aztán amikor hazaindultunk, jött velünk, elkezdett magyarázni franciául, olyan szépen súgdosott, hiába mondtam, hogy nem értem, de olyan nagyon beleélve magát magyarázott, mintha nagyon szépeket mondana, udvarolna és bókolna, kihasználva a francia nyelv minden fegyverét, közben meg értettem, hogy valami irdatlan nagy hülyeséget nyom, mert JB és az ollóim réme Yann majd megszakadtak a röhögéstől, de ő csak mondta a magáét kéjesen, végül ráöntöttem a fejére egy teljes üveg sört, miközben ő állt és nézett rám és magyarázott. Végül ráeszmélt, hogy ellopták a biciklijét. Legközelebb meg akkor találkoztam vele, amikor Irina meglátogatott Amszterdamban, és nem értette, hogy mért táncolunk mi zene nélkül a Vondelparkban, utána felkapva a hátára a filmmúzeum bárjába vitt és almalevet ittunk. JB meg hűségesen hozta utánam a cipőmet. Több részletet nem árulok el, pedig volt még bőven hülyeség. Aznap este értettem meg, hogy a mobiltelefon túl van misztifikálva, mert nyugodtan lehet kibálni is, ha nem tudjuk, hogy hol a másik:) És még csak nem is szívok füvet! Na ez volt két éve. Szóval ez az emberke olvasta ezt a könyvet, JB sem tudta letenni, ezek után felkelti az ember érdeklődését! Egy molynak köszönhetően megkaptam ebookban, és két napra be is szippantott, nem láttam, nem hallotta, én a világ végén voltam. Kedvencek közé nem kerül be, de nagyon jó könyv, el kell ismerni. Szeretem, ha ennyi minden van benne és gondolkodni is kell, nem csak egy lapos szöveg egy síkon. Ha nem tudom, el sem hiszem, hogy nem most íródott!

Jul 13, 2010

Cím? Most nincs.

Ennyit sikerült haladnom Hollandiával.

Hímeztem a nagy VB döntő alatt is, miközben lelkesen NEM Hollandiának drukkoltam:) Persze JB szomorú volt, hogy Spanyolország nyert, neki a holland csapat a kedvence, de a foci miatt, nem azért, mert ott élt vagy valami, tisztán l'art pour l'art. Én meg nem értek a focihoz, ezért az ország miatt NEM drukkoltam nekik:) De azért az országuk térképét hímeztem. Ellentmondásos személyiség vagyok? áh, csak lusta kifejteni:) Ma végre megvan a kontúr is Utrechtnél. Na azt a részt viszont utttttálom. A határokat szemenként kontúrozom, nem 4-5 vagy ahány éppen kell, mert nagyon kacskaringós és rosszul nézne ki másképp. Az egybe képen fel sem tűnik két nap munkája, ez a kis virágházikó és mocsár a torony alatt elég macerás volt. Most jön akkor Hága és Scheveningen, az elég feltűnő lesz. Főleg hímezni, a ronda sok kontúrból álló Parlament következik! A képen egy átlagos méretű toll van, a méretek kedvéért.
Meg meghímeztem másfél kövér, fekete angyalkát az előző bejegyzésben említett táskámhoz. Azzal nem sietek, mert úgysincs varrógépem, hogy majd készre varrjam. A hímzést DMC szaténnal csinálom, és szó szerint is és átvitt értelemben is elszakadt a cérna a kb 52-es anyagon. Sokat nem haladtam, de készült egy-két mintám, amiket felpakolgatok majd a gyommentes, dumamentes másik blogra, ahol a többi minta is van. Mikor milyen kedvem van, van, amit előbb meg akarnék hímezni. Mittudomén. Nah, meleg van, nem tudok gondolkodni.
Jó dolog ez a francia, hivatalosan is olvashatok Neveletlen hercegnőt, mert felnőtt könyvekhez még nem elég jó a tudásom:) de a Neveletlen hercegnő is borzasztó lassan megy. Pedig úgy olvasnám már Anna Gavaldát! Oroszul sajnos nem jelent meg ez a könyv, pedig reméltem, hogy legalább ekönyvben megtalálom. Nehéz az élet, nehéz.

Jul 6, 2010

Egy kis New Moon és magyarázat, hogyan születik egy ötlet Laucicánál

Hát most mondjátok meg, nem olyan, mint a New Moon címlapja????
De fil en aiguille minta, 40-es vászon

Ahogy hímeztem, és egyre jobban kezdett kirajzolódni a tulipánom, úgy estem egyre jobban kétségbe. Én nem akartam "tiszteletadás a Twilightnak" képet hímezni!!! De mégis ez lesz belőle ezek szerint. Mert újat nem hímzek. Így is egy kínszenvedés volt egy megfelelő méretű és színű virágmintát találni. Először egy nőcikét akartam tervezni, aztán egy újságban megláttam egy szép matrjoskát, aminek tetszettek a színei is és a mérete is pont jó, aztán meg egy cukormázas muffin képe mozgatta meg a fantáziámat, de végül JB leszavazta mindet, és azt mondta, hogy ezúttal próbáljak meg komoly maradni, és maradjak a virágnál. Virágot tervezni viszont sehogysem sikerült, az újsággyűjteményem nincs kéznél, szóval nehéz volt rátalálni valamire, ami jó lesz. Végül a kis piros tulipán győzött, aki a fekete háttéren máshogy néz ki... na igen, mondtam már. Szóval Twilight-tulipán lett, nah. Ez van. Most már azért csak megcsinálom, amit akarok.
Mert ugye eddig azon nyavajogtam, hogy nincs ihlet. Azóta sincs, de egy régi-régi ötlet most végre megkapta az utolsó lökést, ami által végre igazi tervvé nőtte ki magát. Vissza tudom vezetni tavaly augusztusig, a gyökeréig az ötletet.
1. megvettem a legkedvencebb kézimunkaboltomban azt az anyagot, ami annyira finom és sűrű (kb 52-es, amennyire meg tudtam állapítani), hogy tudtam erre valami igazán olyat kell hímezni.
2. novemberben megcsináltam Gertrude-ot és igazán imádom ezt a táskaformát, táskacsatot, stílust, szóval gondoltam egy ilyen táska pont jó lesz ahhoz a gyönyörű anyaghoz.
3. máricusban felfrissítettem kedvenc fekete farmerom színét, és a próba kedvéért bedobtam egy darab maradék 40-es vásznat a feketes festékes vízbe. A végeredmény nagyon szép, de félre lett téve, mert hímezni rajta nem egy leányálom, fekete és nagyon apró, szóval nem hímezgetek rá csakúgy, komoly megfontolás nélkül. Nem véletlenül kérdezték a ház lakói, hogy miért a bejárati ajtó előtti lépcsőt foglaltam el az elmúlt pár napban. Mert ott árnyékos, mégis világos, ott a legkevesebb a szúnyog és nincs olyan meleg. Azt hiszem, északi fekvésű:)
4. a PIF-eknél a fehér alapon fekete hajócsipke elgondolásomnak a kivitelezett változata végleg meggyőzött arról, hogy ez az összeállítás az én igaz szerelmem (vessetek egy oldalpillantást a blogom hátterére, a fekete csipke nálam mindig fontos helyet foglal el)
5. némi előtanulmányt is végeztem egy fejemben született érdekes motívumról.
Így gyűltek lassanként a hozzávalók, de egy dolog hiányzott. Talán a zselatin, ami összefogja a tortán lévő gyümölcsöket. Nem vagyok türelmetlen fajta, hagyom érni a gondolatokat, ötleteket, csak szépen feljegyezgetem az összetevőket a füzetembe, néha elmélázgatok felettük, hátha kitalálok valamit. De most villámcsapás volt, nem szépen, komótosan kifundált végkifejlet! Megláttam ŐT.
http://www.michalnegrin.com/model-341-140901470051-DRESS_90147  Kattitsatok rá, egyszerűen mesésen szépségesen tökéletesen gyönyörűséges!!!!!

Mellé még ott van egy kendő is, aminek a felépítése, mintája pont a hiányzó láncszem az én táskatervemben! A középen virág volt az, ami hiányzott!!!! És hát nem pont tökéletes hozzá a megfestett anyagom???
azok a puttók meg olyan viccesek, hogy lehet, hogy azokat is lekoppintom aljas módon, olyan jól néznének ki a szépen hímezhető, finom anyagon! a virág körül meg hajócsipke. Nah.Ugye mekkora grandiózus terveim vannak megint? És azt nem is mondtam, hogy mi lesz az előző bejegyzésben említett kék-sárga hímzésből. Ott egy hímzésminta hiányzik, egy motívum. Na mindegy, most megyek is és elkezdem a kedvencemet: a hajócsipketervezést. Csak előbb körbe kéne szegni az anyagot, amire hímezni fogok, amiből a táska lesz. Pfuj.
Ja, és ha már ötletet lopok, akkor ahogy Dóránál láttam, felteszem magamnak ide a Hollandiám állását megdátumozva. Egy hete nem böktem bele, és olyan lassan haladok vele, hogy nem árt, ha itt van, dátummal:) Utoljára 2008 decemberének végén hímeztem, meg a múltkor ezt a részt hímeztem hozzá:
A lepedő:) csak tudnám, miért rossz dátumot írtam rá???? de rámentettem, most vagy új képet csinálok, vagy hagyom, de inkább hagyom, mert lusta vagyok, úgysem fontos annyira:)


A szép nagy állványomat ugye nélkülözöm, ezért kénytelen vagyok sima, kerek hímzőrámát használni. Nem baj, úgyis akkora saláta, hogy nem árt neki az sem. Egyébként még ha ritkán is veszem kézbe, imádom hímezni, mert a Lanarte készleteknek van valami különleges varázsuk. És mert annyira durván sok benne a fonal-csere meg egy-egy elszórt x, olyan sok a szín, hogy van hozzá külön tűkészletem, ami szintén megkönnyíti a munkát (na ez pl egy 2008 novemberi kép, az állványom előtti időszakból. Ugye mekkora fergetegeset haladtam azóta?:)

Na jó, befejezem itt a dumát, megyek vissza az ötleteimhez meg a franciához. Hahh, már elolvastam egy 7 éveseknek való könyvet egy macskáról, aki mindig döglött egereket és madarakat hord haza! Miközben itt van a kistigris, aki szintén ezt csinálja, élőben. A vidéki élet szépségei... mint ahogy valamelyik nap zuhanyozás közben egy levelibéka figyelt érdeklődve. Mennyit nevettünk, mire kitessékeltük a fürdőszobából, hárman kergettük :)) na jó, én csak tisztes távolságból drukkoltam:)