Hát újra dolgozó nő lettem. Felvettek az előző bejegyzésben említett hotelbe:) Ma már mentem, és ááááááá, kemény. Főleg, mert az egészet franciául magyarázza a pasi és elvárja, hogy franciául válaszoljak. És nem aprózta el, rögtön belecsapott a lecsóba, számlázás, adminisztráció. 1, értsd meg franciául, 2, értsd és tanuld meg, hogy kell mindezt csinálni. Olyan részletekbe belemegy, hogyan kell copy-paste-et használni az excelben. Pedig hányszor mondtam neki, hogy a számítógép jó barátom. Hulla vagyok, az agyam felmondta a szolgálatot. De hát majd kialakul, a lényeg, hogy van munkám. Jó ég, de fura! De cuki hely, szép, virágocskás, és most utálni fogtok: a recepciós asztal a tengerre néz!
Apr 11, 2011
Apr 1, 2011
Tudom is én?
ha még egyszer csatos táskát akarok csinálni, csapjatok a kezemre. Ha még egyszer beleszerelmesedek valami gyönyörű szatén anyagba, ami csudajól illik a táskához, amit éppen csinálok, csapjatok a kezemre. Iszonyatosan meg kell erőltetnem magam, hogy befejezzem a kövér, mihaszna angyalkás táskámat, utálom összevarrni, utálom az egészet már. Utááááááálom. Pedig valamit le kéne már tenni az asztalra, alig produkálok mostanában valamit, pang a gyommentes blogom. Ilyen napokon vagyok képes nem csinálni semmit, csak bámulni kifele a fejemből, vagy automatán végezni a feladatokat, mert már minden idegesít.
Pedig tegnap jókedvem volt, JB-nek szabadnapja volt, elmentünk autóval a hegyekbe, 1200 méter magasan még volt hó, milyen vicces egy szál pólóban hógolyózni!:) Főleg jó kedvem volt, hogy megjött a nyelvvizsgám eredménye, 95% lett, amire nem számítottam. Persze a legtöbb pontot a fogalmazásnál vontak le, de az sem volt vészes, 22,5 a 25-ből. A beszédértésnél vontak le még két pontot, mert az egyik reklámot nem értettem, mert gyors volt, sok információ, én meg végigköhögtem az első meghallgatást. És fél pontot vesztettem a beszédnél. Belefér:) Aztán ma már vissza a keserű valóságba. Munkát kell találnom. Az A2 vizsga igazából nem egy nagy durranás. Persze az itteni elvárások sokkal magasabbak, mintha ugyanezt a vizsgát bárhol máshol csináltam volna meg, de mégis, talán ha alapfoknak felel meg, na bumm. Azért még tápolhatnám kicsit az önbizalmamat, jobb eredményt értem el azokhoz képest, akik több éve itt élnek, nem novemberben kezdték a tanfolyamot, hanem jóval előbb és franciául beszélgetnek a férjükkel/barátjukkal. Én meg nem, nem tudunk leszokni az angolról. Szeretném megkapni azt a recepciós állást abban az aranyos kis hotelben, annyira tetszett a hely. Nagyon szeretném, de ez most már nem tőlem függ, az egyetlen, amit tehetek, hogy megpróbálok pozitívan gondolkodni, hátha tényleg működik az a hülyeség, a bevonzásos meg titkos gondolatok. Szánalmas, mi?:) A kép pedig bizonyíték, hogy igen is tudok mosolyogni és nem csak állásinterjún, zavaromban. Meg hogy használom a magyar népmesés tarisznyám:)
Pedig tegnap jókedvem volt, JB-nek szabadnapja volt, elmentünk autóval a hegyekbe, 1200 méter magasan még volt hó, milyen vicces egy szál pólóban hógolyózni!:) Főleg jó kedvem volt, hogy megjött a nyelvvizsgám eredménye, 95% lett, amire nem számítottam. Persze a legtöbb pontot a fogalmazásnál vontak le, de az sem volt vészes, 22,5 a 25-ből. A beszédértésnél vontak le még két pontot, mert az egyik reklámot nem értettem, mert gyors volt, sok információ, én meg végigköhögtem az első meghallgatást. És fél pontot vesztettem a beszédnél. Belefér:) Aztán ma már vissza a keserű valóságba. Munkát kell találnom. Az A2 vizsga igazából nem egy nagy durranás. Persze az itteni elvárások sokkal magasabbak, mintha ugyanezt a vizsgát bárhol máshol csináltam volna meg, de mégis, talán ha alapfoknak felel meg, na bumm. Azért még tápolhatnám kicsit az önbizalmamat, jobb eredményt értem el azokhoz képest, akik több éve itt élnek, nem novemberben kezdték a tanfolyamot, hanem jóval előbb és franciául beszélgetnek a férjükkel/barátjukkal. Én meg nem, nem tudunk leszokni az angolról. Szeretném megkapni azt a recepciós állást abban az aranyos kis hotelben, annyira tetszett a hely. Nagyon szeretném, de ez most már nem tőlem függ, az egyetlen, amit tehetek, hogy megpróbálok pozitívan gondolkodni, hátha tényleg működik az a hülyeség, a bevonzásos meg titkos gondolatok. Szánalmas, mi?:) A kép pedig bizonyíték, hogy igen is tudok mosolyogni és nem csak állásinterjún, zavaromban. Meg hogy használom a magyar népmesés tarisznyám:)
Mar 28, 2011
Képes karc hiányában:)
Hát ezt ki kell írnom magamból, és a Molyon nincs pro-tagságom már, ezért nem tudok képet beszúrni, de nekem beszélhetnékem van!!!!!!! Idézet:
"Csipke van mindenben, ami él: a téli tar ágakban, a felhők mintájában, a víztükörben, ahogy fodrozódik a szellőtől...
Még a kóbor kutya csapzott szőrében is meglátjuk a csipkemintát, ha elég figyelmesen nézzük."
UPDATE: kaptam pro-tagságot egy angyaltól!:))) hihetetlen:)))
"Csipke van mindenben, ami él: a téli tar ágakban, a felhők mintájában, a víztükörben, ahogy fodrozódik a szellőtől...
Még a kóbor kutya csapzott szőrében is meglátjuk a csipkemintát, ha elég figyelmesen nézzük."
(és a néni, aki mögöttem sétált nem értette, hogy mit fényképezek a fán, pedig nagyon nézte ő is...)
Kapcsolódó könyvek: Brunonia Barry: A csipkeolvasó :))))UPDATE: kaptam pro-tagságot egy angyaltól!:))) hihetetlen:)))
Mar 27, 2011
Mindenféléről, mint mindig:)
Csakúgy. Tegnap ráakadtam erre a könyvre:
Brunonia Barry: A csipkeolvasó a címétől és a történettől teljesen bezsongtam. Elkezdtem olvasni, aztán mi a fene ez a sz*r? Én nagyon elnéző vagyok a könyvekkel, de ez? Aztán elolvastam az értékeléseket (nem szoktam előre elolvasni, csak az átlag pontszámot nézem általába, hogy ne befolyásolja semmi az értékelésemet), és kiderült, hogy mindenki agyonimádja ezt a könyvet. Hajjaj, megint belenyúltam ezek szerint egy sikerkönyvbe. Már a negyedénél tartok, de még mindig egy nagy adag sz*rnak tartom, pedig én tényleg nem mondok ilyet könyvekről. De most már befejezem, mert hátha tévedek, annyira szeretném szeretni ezt a regényt, és mert érdekel, mi az, ami annyira nagy durranás, hogy mindenki rajongja? De legalább arra ösztönzött, hogy feltegyem már végre a következő vert csipke projektet. Terítő, még Zsuzsa adta azon a bizonyos egyetlen vert csipke órán. MUK-osodjunk, hahahaha!
Ugyanazzal a sárgás 20-as fonallal csinálom, amivel a gránátalmát, ez is jó sűrű lesz. Elvileg 80-assal kéne, de valamiért beleszerettem vert csipkében ebbe a sűrű, sárga masszába. MUK-osodtam kicsit hajócsipkében is, egy fekete szélcsipkét kezdtem el (80-asból), majd egyszer, ezer év múlva ez is meglesz. Meg egy hajócsipke könyvjelző is létezik már papíron. Ééééés most megpróbálom befejezni a kövér mihaszna angyalkás táskát, fogadjunk már elfelejtettétek, olyan régen kezdtem el. Nem baj, talán pár nap múlva kész lesz. Jaj, és rajzoltam már egy gyönyörűűűű legyezőt, kéne hozzá mintát csinálni, és elkezdeni... Pedig heves szerelmet érzek megint a Dimensions Parisian bicycle hímzésem iránt és egy újabb brosst is terveztem... normális az, hogy néha olyan időszakok vannak, amikor semmi sem mozgat meg, a falra mászom az ihlettelenségtől, máskor meg 20 kézre lenne szükségem, hogy mindent befejezzek, ami a fejemben zsong??????? Egyik állapot sem kellemes, nyaff-nyaff.
Szerdán megvolt a nyelvvizsga. Eredmény majd valamikor. A fogalmazás kicsapta a biztosítékot nálam, 45 percből 10 perc azzal ment el, hogy nem tudtam, hogy mit írjak, mert az volt a téma, hogy mutassam be országom egyik híres emberét. Az eddigi érdekes, színvonalas fogalmazásaim most sehol sem voltak és nem azért, mert nem lehetett szótárt használni. Hát miről írtam? Nem ér röhögni: Petőfi Sándorról. Mondom nem ér röhögni! 5 éves kisgyerek szintjén fogalmaztam, azért szeretem Petőfi Sándort, mert aranyos verseket írt a háziállatokról (közben bakelitlemezen forgott a fejemben az Anyám tyúkja...), de a forradalmi költészetével lett híres, blabla... hát egen, nem vagyok egy vizsgázós típus. A lényeg végülis nem az, amit mondok, hanem hogy hogyan. Az is 5 éves lett kb, általába azért már sikerül kicsit összetettebb mondatokat összehoznom, de most alig volt idő, ideges voltam, utálom a vizsgákat. Meglátjuk. Ha nem buktam meg, az már jó, és hát miért is buktam volna meg, a többi része a vizsgának viszonylag jól ment. A szóbeli része is, előttem egy brazil csaj dumált, 5 éve van Franciaországban, mellette labdába sem rúghatok. Igyekeztem életem kanyargós fordulataival szórakoztatni a vizsgabiztos nénit, nevetett, úgyhogy talán sikerült megnyerni, ha már nyelvtanilag nem vagyok a csúcson. Ez is mekkora szemétség egyébként! A beszélt nyelvben a tagadásnál SOHA SENKI sem mondja ki a ne-t. Pl hogy nincs valamim, úgy mondják, hogy "j'ai pas..." (zsé pá) és nem a nyelvtanilag helyes "je n'ai pas..." (zsö né pá). Namármost én mindig tisztességesen odamondtam azt a ne-t , szó ne érje a ház elejét, de aztán egy idő után, ha rajtam kívül senki sem mondja úgy, akkor én sem fogom, mert nevetséges és mert egyszerűen az ragad bele a fülembe, amit mindenki használ nap mint nap (és művelt, olvasott emberekkel vagyok körülvéve!). Aztán meg mi van vizsgán? Mondom automatikusan "j'ai pas...", látom a néni arcán az árnyékot, a szemében a villanást, javítom "je n'ai pas". Áh, basszus már, ez pl így baromira nem igazság. Na mindegy, nem ezen múlik a vizsga, nem is számít, csakúgy:)
Mimóza kép, aminek persze semmi köze ehhez a bejegyzéshez, meg már rég elvirágzott, de most találtam a memóriakártyámon ezt a sok bolyhot.
Kéne már valami új háttér, az nem járja, hogy 1280x800-nál nagyobb monitoron csík van a blogom oldalán. De most nem érek rá, hát hímeznem, csipkéznem, olvasnom kell!!!! Ja, és munkát keresnem... trallala...
Mar 19, 2011
Életcélom
Szerintem soha sem említettem, hogy az az életcélom, hogy megsimogassam, de legalább megetessem a világ összes galambját... pedig az, már vagy tíz éve kitaláltam magamnak ezt és tartom is magam hozzá! Csak az a baj, hogy mindig valaki más is bekapcsolódik. Amszterdamban a kis fekete srácok, akik nem kacsák, hanem szárcsák, de nekem kacsa és kész, itt meg a sirályok. Rettenetesen sokan vannak és mindig éhesek, de nem érdekel, én etetek szorgalmasan. Ez csak azért jutott az eszembe, mert Jucus írt egy nagyon édes bejegyzést a galambjaikról:)
Mar 17, 2011
Zöld tea-diéta
El is felejtettem leírni, pedig nagyon egyszerű!! A szupercsinos kínai lány a csodareceptjét osztotta meg velünk. Tudjátok, milyen csinik az ázsiai lányok, ők nem jönnek zavarba, egy átlagos hétköznap felvesznek egy estélyinek beillő maxiruhát olyan 10 centis tűsarkú klasszikus cipőcsodákkal, amiket én csak a kirakatban csodálok, aztán megállapítom, hogy ezt még az Oscar-díj átadómra se tudnám felvenni. Ők azok, akik mellett az orosz lányok elbújhatnak a szürke, unalmas öltözeteikkel... csak tudnám, honnan van bennük ennyi merészség így kitűnni? Tapasztalatból mondom, irtó fárasztó dolog elegánsan (vagy csak máshogy) öltözködni, és nem azért, mert nehéz választani (vagy drága...).
Szóval a recept (a diétázós recept, nem a bátran hordjunk nőies cuccokat recept). Készíts egy jó erős zöldteafőzetet, tedd be a hűtőbe (persze amikor már nem forró:)). Minden reggel fogj egy palackot, tölts bele egy kis főzetet, higítsd fel jól vízzel és kész, viheted magaddal a napi adag csodaszert. Ahányszor eszel, bármit, akármit, utána igyál egy kis zöldteát. Bármikor bármit ehetsz, nincs diéta, az egyetlen kikötés, hogy utána rögtön inni kell. A zöld tea semlegesíti a bevitt zsírokat meg nem tudom miket, amiket nem sikerült senkinek megérteni:) És persze a zöld tea ne a műanyaglipton meg aromapickwick legyen, hanem igazi.
Ó, és eszembe jutott valami a másik kérdésről, egy idézet, amit ma a Mamzell osztott meg Molyon:)
"…tanuld meg, hogy minden nőben van talentum a szépülésre. Ha egy épkézláb asszonyszemély fölteszi nyugodtan, mától fogva szép akarok lenni, két-három hét mulva virit, mint a rózsaszál és a férfiak bódultan rohannak utána. A melyik pillanatban a nő elhagyja magát, otthagyják a férfiak is, a mi azt bizonyitja, hogy a férfiak nem tulságosan okosak, de hát hiszen éppen ez a mi szerencsénk."
Egy gyönyörűűűűűűűűszép elbeszélésgyűjteményből, olvassátok, olvassátok, olvassátok!!!!!
Meg egy magnólia, aminek az egész bejegyzéshez semmi köze, de szép:)
csak a szokásos:)
Vagyis igyekszem nem nyavajogni:) négy nap ágyban heverészés után már kifejezetten jól vagyok, de anyósdoktornéni még mindig nem engedett iskolába, mert úgy köhögök, hogy kiköpöm a tüdőm. Már elfogyasztottam a fél patikáját, megittam a fél kertet tea formájában, már nincs lázam és frissnek és üdének érzem magam, kivéve, amikor csillagokat látok a köhögéstől. Nem baj, mindjárt arra is lesz valami bogyó vagy szirup vagy tea vagy oldat vagy olaj vagy kistehén.
Sajnos nem túl szerencsés itthon ülnöm a héten, mert szerdán lesz a nagy vizsga (húú!!!), azután már nincs iskola és tudjátok, én nagyon szeretek ide járni. Miután már kezdem érteni maximálisan, amit a tanár mond, miután már mindannyian jobban tudunk kommunikálni egymással, nagyon érdekes és izgalmas az egész, mert jól van megszervezve és kitalálva! Csak hétfőnként van az a klasszikus tanórás, nyelvtanozós, feladatmegoldós tanóra, az, ami miatt mindenki utálja a nyelvórákat, mert kit érdekel. Keddenként fel van adva egy-egy téma és arról van vitanap. Az a legjobb! Persze sokat segít, hogy mindannyian más országból jöttünk, mindenki kíváncsi a másikra, mindenki be akarja mutatni a saját országát, nem is tudom, mi mindenről volt már szó. Pl a tea! Milyen üres téma, pedig mennyire más Japánban, ahol nagyon precíz szertartása van, Tunéziában, ahol mentával isszák, magasról töltik ki, Törökországban, ahol bitangerős! Én csak azzal tudtam hozzájárulni (hosszas kutatómunka után!!), hogy Magyarországon a tea egy sznob szokás, és úgy jött be nyugatról, az arisztokrácia majd a burzsoázia jóvoltából, mert rendes magyar ember bort és pálnikát iszik! Ámen. Egyébként hasonló a története Franciaországban is, szóval nem gáz;)
No, aztán szerda szünnap, csütörtökön filmet nézünk és azt tárgyaljuk meg, kielemezve a szavakat, a mimikát, ezzel kiemelve a helyi szokásokat, viselkedési formákat. Pénteken pedig fogalmazási nap. Írunk, vagy összesítő a keddi beszélgetésről, vagy a filmről, választható. Néha képet hoz a tanár és ahhoz kell kitalálni egy történetet, de volt már szöveg nélküli, szétvágott és összekevert képregény is. Miközben mi írunk, a tanár körbejár és javít, segít, magyaráz. Az óra végére mindenkinek van egy fogalmazása, kijavítva. Ezt a napot szoktam ellógni, pedig az egyik leghasznosabb... na most már mindegy:) irtó jó volt a diktálás is egyszer, amikor nem a tanár diktált, hanem mindenki kapott egy-egy mondatot egy feldarabolt szövegből. Ó, a kelet-ázsiai lányok kiejtése!! A legjobb, hogy mindig mindent azonnal javítunk, persze belefér, mert 3 és fél órás a foglalkozás és mindig kicsit más a csopot összetétele, nem úgy, mint az iskolában. Angolul tilos megszólalni, és minden más nyelven is. Persze rengeteg az orosz, most megszaporodtak a tunéziaiak, szóval az orosz és az arab mégis megy pad alatt. És persze az angol is.
Egy kis pedagógia-fogalmazás sikeredett itt nekem, pedig nem is ezt akartam. Igazából most elkészült majdnem egy hajócsipke-terítőm, amit igyekeztem különlegesre csinálni, de nincs kifogás, sz*r lett. Mondhatom, hogy beteg vagyok, meg gyűűűűűűlölöm a vastag 10-es fonalat, régen egyenletesebben ment vele a munka, de most már annyira ráálltam a vékony 80-ra, hogy nem érzem a csomók feszességét. Nem, nincs kifogás, nem lett szép. Pedig maga a minta szerintem gyönyörűszép lett, csak hát a kivitelezés lett elszúrva. Most még felvarrom tüll-alapra, hogy kijöjjön az, aminek ki kell jönnie, ez a leghosszabb és legidegesítőbb munka, aztán pedig kész. És utána akarok valami színeset!!!!! Nem bírok én fehér cuccokat csinálni egyhuzamban, színek kellenek!!! (rózsaszín-hihi:)) csak persze nem tudom mi. Meg persze még mindig nem ennek van itt az ideje, de mindegy.
Sajnos nem túl szerencsés itthon ülnöm a héten, mert szerdán lesz a nagy vizsga (húú!!!), azután már nincs iskola és tudjátok, én nagyon szeretek ide járni. Miután már kezdem érteni maximálisan, amit a tanár mond, miután már mindannyian jobban tudunk kommunikálni egymással, nagyon érdekes és izgalmas az egész, mert jól van megszervezve és kitalálva! Csak hétfőnként van az a klasszikus tanórás, nyelvtanozós, feladatmegoldós tanóra, az, ami miatt mindenki utálja a nyelvórákat, mert kit érdekel. Keddenként fel van adva egy-egy téma és arról van vitanap. Az a legjobb! Persze sokat segít, hogy mindannyian más országból jöttünk, mindenki kíváncsi a másikra, mindenki be akarja mutatni a saját országát, nem is tudom, mi mindenről volt már szó. Pl a tea! Milyen üres téma, pedig mennyire más Japánban, ahol nagyon precíz szertartása van, Tunéziában, ahol mentával isszák, magasról töltik ki, Törökországban, ahol bitangerős! Én csak azzal tudtam hozzájárulni (hosszas kutatómunka után!!), hogy Magyarországon a tea egy sznob szokás, és úgy jött be nyugatról, az arisztokrácia majd a burzsoázia jóvoltából, mert rendes magyar ember bort és pálnikát iszik! Ámen. Egyébként hasonló a története Franciaországban is, szóval nem gáz;)
No, aztán szerda szünnap, csütörtökön filmet nézünk és azt tárgyaljuk meg, kielemezve a szavakat, a mimikát, ezzel kiemelve a helyi szokásokat, viselkedési formákat. Pénteken pedig fogalmazási nap. Írunk, vagy összesítő a keddi beszélgetésről, vagy a filmről, választható. Néha képet hoz a tanár és ahhoz kell kitalálni egy történetet, de volt már szöveg nélküli, szétvágott és összekevert képregény is. Miközben mi írunk, a tanár körbejár és javít, segít, magyaráz. Az óra végére mindenkinek van egy fogalmazása, kijavítva. Ezt a napot szoktam ellógni, pedig az egyik leghasznosabb... na most már mindegy:) irtó jó volt a diktálás is egyszer, amikor nem a tanár diktált, hanem mindenki kapott egy-egy mondatot egy feldarabolt szövegből. Ó, a kelet-ázsiai lányok kiejtése!! A legjobb, hogy mindig mindent azonnal javítunk, persze belefér, mert 3 és fél órás a foglalkozás és mindig kicsit más a csopot összetétele, nem úgy, mint az iskolában. Angolul tilos megszólalni, és minden más nyelven is. Persze rengeteg az orosz, most megszaporodtak a tunéziaiak, szóval az orosz és az arab mégis megy pad alatt. És persze az angol is.
Egy kis pedagógia-fogalmazás sikeredett itt nekem, pedig nem is ezt akartam. Igazából most elkészült majdnem egy hajócsipke-terítőm, amit igyekeztem különlegesre csinálni, de nincs kifogás, sz*r lett. Mondhatom, hogy beteg vagyok, meg gyűűűűűűlölöm a vastag 10-es fonalat, régen egyenletesebben ment vele a munka, de most már annyira ráálltam a vékony 80-ra, hogy nem érzem a csomók feszességét. Nem, nincs kifogás, nem lett szép. Pedig maga a minta szerintem gyönyörűszép lett, csak hát a kivitelezés lett elszúrva. Most még felvarrom tüll-alapra, hogy kijöjjön az, aminek ki kell jönnie, ez a leghosszabb és legidegesítőbb munka, aztán pedig kész. És utána akarok valami színeset!!!!! Nem bírok én fehér cuccokat csinálni egyhuzamban, színek kellenek!!! (rózsaszín-hihi:)) csak persze nem tudom mi. Meg persze még mindig nem ennek van itt az ideje, de mindegy.
Mar 2, 2011
Egy kis technikai malőr:)
A régi hátterem sajnos odaveszett. A gyomtalan blogé el volt mentve, a fekete csipkés viszont nem. Most beraktam ideiglenes virágokat, amíg kitalálom, hogy milyen legyen a következő. Nem baj, úgysem árt egy kis frissítés! A másiknak is kéne, hmmm. Na mindegy. Most egyébként hajócsipkézek, a múltkor említettem a gigantikus terveket. Na pont nem azt. Azt is elkezdtem, el én, sőt, majdnem meg is valósítottam, de közbejött egy Bea barátném, aki gigantikus a köbön ötlettel állt elő. De ez legyen meglepetés. Annyira gigantikus, hogy sokat kell majd várni rá:) De egy kis ízelítő, reményeim szerint, a hétvégén már lesz. Szóval most hajócsipke-projekt körül forognak a kerekek a fejemben. Más nincs, mostanában inkább olvasok*, vagy Beával csetelek, akivel sosem tudunk csetelni, mert idegenvezetősködik Egyiptomban, ezért sosincs otthon. Most Pesten van, kényszerszabadságon, úgyhogy a szabadidőm leginkább a neten lógva telik. Főleg, mert egy gigantikus a köbön projekt minden részletét át kell beszélnünk az utolsó cérnaszálig:D Fura, hogy Pesten alig maradtak barátaim, mind elszállingóztak már valamerre. El kéne menni Moszkvába:(((( na nem most, túl hideg van:D Beja meg már mióta hív Egyiptomba, én meg nem megyek, mert meleg van, fúúúj!!!!:P (bebe-szmájli, neked;)) És különbenis, gyönyörűűűűűűen virágzanak már a magnóliafák nálunk, ami a legszebb virág a jácint után♥ (nem kell keresni az összefüggést a gondolatok között :D)
*Jah, és mit olvasok. Hát Orhan Pamuk mestert. Az Ártatlanság múzeuma MINDENKINEK kötelező! Az eddigi legolvasmányosabb könyve, kezdő Pamuk-rajongóknak ideális, tősgyökeres rajongóknak (hol volt akkor még a Nobel-díj, amikor én már imádtam őt?) kicsit meglepő:) Ha van valaki, aki tud hangulatot teremteni a könyveiben, hát az ő. Áh, ha eddig Indiana Jones, Sherlock Holmes és Mulder ügynök keverékét akartam férjemül, akkor most beveszem Orhan Pamukot is.És nézzen ki úgy, mint Mika:) És ezzel a könyvvel felülértékeltem az ebook-olvasókról az álláspontomat. Jó dolog, nem tagadom, kellene is, mert sokat olvasok digitálisan (a világ legjobb telefonjáról, ami NEM apple, de még csak nem is android :P), viszont van a papírkönyveknek egy nagyon fontos funkciójuk: ki lehet tölteni rajtuk a regény iránti érzelmeimet. Ha szeretem, akkor ölelgetem, cipelem, dehogy bánom azt a 660 oldalt, viszem mindenhova magammal, mert velem van, mert ott van, mert jelen van és így érzem a belőle áradó hangulatot akkor is, amikor nem olvasom. Egy digitális olvasót nem lengi körül az éppen rá elmentett regény hangulata, mert mindig más van rajta. Sőt, egyszerre több van rajta, és nem érezhetek ma mérhetetlen imádatot, holnap meg undort ugyanaz iránt a kütyü iránt?? Igen, szerintem (NEKEM) hiányzik az érzelmi töltet az olvasóból, de lehet, hogy egyszerűen csak hülye vagyok, hiszen másoknak meg nem számít. Általába nekem sem számít, de vannak regények, amik mellett nem lehet elmenni csakúgy, ami nem lehet egy fájl a sok közül, mint a kedvenc fényképek külön mappába gyűjtve, van olyan regény, ahol nem elég csak a duma, egy szinttel magasabbra akarod emelni a kapcsolatot, ahol kell az érintés is már:) Ez nálam Orhan bey, többek közt.
Az Együtt lehetnénket először digitálisan olvastam és "véletlenül" vettem meg könyvben. Égi jel volt, megszólalt a vezetékes, úgyhogy letettem a céges mobilt, amiről éppen olvastam, mellé az üveg kólát, felkaptam a telefont, de süket volt, viszont közben a kóla szökőárként habzott kifele, egyenesen rá a mobilomra. Meg is hibbant tőle szegény. Nagyon idegesített, hogy nem tudom befejezni a könyvet, ezért rohantam, megvettem. (Mindez Moszkvában történt "szerencsére", mert oroszul kezdtem el eleve.) A könyv most Anna barátnőmnél van, én meg megőrülök a hiányától, magam is meglepődök, milyen gyakran eszembe jut, pedig azóta is gyorsmenüben van elmentve az Együtt lehetnénk a telefonomban, de nekem az a rajzos borító kell, az a fehér, keménykötésű nehéz könyv, mert az hordozza magában azt az érzést, amit akkor átéltem, felelevenedik anélkül, hogy újraolvasnám (sok könyvtári könyvet vettem meg utólag, antikváriumból). Nah, ezek után próbáljak úgy tenni, mint aki nem is érzelmes... Igazából nekem mindegy, hogy elterjed-e vagy sem az ebook, csak mellette meg lehessen venni papíron is azt, ami igazán fontos. Az olyan hülyék számára, mint én, akik túl erősen kötődnek a tárgyakhoz. Milyen szörnyű lenne egy lakás könyvek nélkül? Még a gondolatától is elönt a sivárság érzése.
Na jó, teleírtam sok hülyeséggel ezt a bejegyzést:D
Holnap lesz update a gyommentes blogban, imádnivalót alkottam (én imádom;))
*Jah, és mit olvasok. Hát Orhan Pamuk mestert. Az Ártatlanság múzeuma MINDENKINEK kötelező! Az eddigi legolvasmányosabb könyve, kezdő Pamuk-rajongóknak ideális, tősgyökeres rajongóknak (hol volt akkor még a Nobel-díj, amikor én már imádtam őt?) kicsit meglepő:) Ha van valaki, aki tud hangulatot teremteni a könyveiben, hát az ő. Áh, ha eddig Indiana Jones, Sherlock Holmes és Mulder ügynök keverékét akartam férjemül, akkor most beveszem Orhan Pamukot is.
Az Együtt lehetnénket először digitálisan olvastam és "véletlenül" vettem meg könyvben. Égi jel volt, megszólalt a vezetékes, úgyhogy letettem a céges mobilt, amiről éppen olvastam, mellé az üveg kólát, felkaptam a telefont, de süket volt, viszont közben a kóla szökőárként habzott kifele, egyenesen rá a mobilomra. Meg is hibbant tőle szegény. Nagyon idegesített, hogy nem tudom befejezni a könyvet, ezért rohantam, megvettem. (Mindez Moszkvában történt "szerencsére", mert oroszul kezdtem el eleve.) A könyv most Anna barátnőmnél van, én meg megőrülök a hiányától, magam is meglepődök, milyen gyakran eszembe jut, pedig azóta is gyorsmenüben van elmentve az Együtt lehetnénk a telefonomban, de nekem az a rajzos borító kell, az a fehér, keménykötésű nehéz könyv, mert az hordozza magában azt az érzést, amit akkor átéltem, felelevenedik anélkül, hogy újraolvasnám (sok könyvtári könyvet vettem meg utólag, antikváriumból). Nah, ezek után próbáljak úgy tenni, mint aki nem is érzelmes... Igazából nekem mindegy, hogy elterjed-e vagy sem az ebook, csak mellette meg lehessen venni papíron is azt, ami igazán fontos. Az olyan hülyék számára, mint én, akik túl erősen kötődnek a tárgyakhoz. Milyen szörnyű lenne egy lakás könyvek nélkül? Még a gondolatától is elönt a sivárság érzése.
Na jó, teleírtam sok hülyeséggel ezt a bejegyzést:D
Holnap lesz update a gyommentes blogban, imádnivalót alkottam (én imádom;))
Feb 20, 2011
Nyammmmm
Óóóóó....!!!!!
(de megölelgetném most az én kicsike, aranyszélű, selyempapíros könyvecskémet, ha itt lenne...)
(de megölelgetném most az én kicsike, aranyszélű, selyempapíros könyvecskémet, ha itt lenne...)
Feb 17, 2011
Állsbörze francia módra
Voltam már magyar állásbörzén, voltam már hollandon, és mindig ugyanarra jutottam, hogy na, megint adtam a sz*rnak egy pofont. Elmegy az ember, csámborog kicsit, egy-két helyen otthagyja az önéletrajzát és el is felejti örökre. Később valaki ránéz az önéletrajzra és úgy dönt, neki az nem tetszik, kuka, ennyi. Most őszintén, láttatok már olyan embert, aki így talált munkát? Mert én nem. Nem is akartam elmenni most már, de mint kiderült, itt máshogy szervezik. Minden nap más-más munkakör képviselői vannak ott. Én a vendéglátóipari napon mentem. A cégek minden emberrel villáminterjút készítenek. A bejáratnál térképet osztanak, ahol ott van minden információ: melyik cégnek kire van szüksége. Így már célirányosan mész a standhoz, és a villáminterjún már az önéltrajzodon jegyzetelnek, már akkor megvan az első benyomás, már akkor tisztázzátok egymással, ki mit vár el a másiktól. Aki érdekes, visszahívják egy újabb beszélgetésre. EZ a hatékony szervezés, nem az, amit eddig láttam, hogy csak azért mennek oda, hogy a munkáltatók egymással kávézzanak. Minden esetre meglátjuk, ki fog visszahívni:) Azért már így is örülök, egy elég nagy lelki akadályt sikerült átlépnem azzal, hogy odamerészkedtem! Amolyan gyakorlásképpen elsőnek egy számomra viszonylag érdektelen helyre mentem interjúra, és az, hogy a pasi beszélgetés közben aláhúzta az önéltrajzomban, hogy igen, beszélek oroszul, igen, angolul, magyarul is, feltételezve, hogy Budapestről jöttem, és... és a franciát is aláhúzta! Én erre csak pislogtam, hogy ilyen simán aláhúzta a franciát! Hogy a beszélgetés alatt leszűrte, hogy megy nekem a beszéd! Ettől olyan szárnyakat kaptam, mint aki beivott 5 liter kávét és most nem tud leállni, pörögtem, mint a búgócsiga. Hogy ezt mennyire értékelték a munkáltatók, nem tudom, mert minden más jelentkező rajtam kívül kimért és komoly volt, csak én vigyorogtam és csacsogtam mindenkivel. Utólag belegondolva, nekem a hotelszakmában elég kevés a tapasztalatom, főleg a cannes-i luxuhoteleknél, akik rajtam kívül ott voltak, gondolom jobban tudják, milyen viselkedést várnak el egy ilyen helyen, na nekem meg pont nem azt sikerült hoznom. Ritkán szoktam életvidáman pörögni, de most sikerült azt hiszem a legrosszabb pillanatot kiválasztnom:) De hát, tudja a manó, meglátjuk. Azért már az is nagy dolog, hogy sikerült odamennem és franciául állásinterjúznom. Jaj, de kéne már valami! Egy lottóötös!
Feb 12, 2011
Itt a tavasz, buzog a tetterő
Helló, terápiás blog! Nem fogod kitalálni, mit csinálok most! Hát önéletrajzot írok. Van már magyarul, de hát az most nem aktuális. Kiszenvedtem már egyszer az angolt is, szép, csicsás, informatikusnak mennék szöveggel. Nem aktuális. Hogy ne legyen az élet habostorta, most franciául kell megírnom. Csak informatikus helyett most a recepciós poszt a cél. Mert kell, mert nagyon-nagyon-nagyon kell, és most már tényleg szeretnék végre dolgozni. Valami új, valami más! És főleg: munka. Annyira kellene már egy munka! Amikor majd JB gazdag lesz és lesz hol laknunk, akkor majd boldogan fogok otthon ülni és foglalkozni a magam dolgaival. Mert ha végignézek a produktumokon, amiket sikerült csinálnom az alatt a bizonytalan másfél év alatt, amióta nem dolgozom, sokkal színvonalasabbak és érdekesebbek, mint akkor, amikor dolgoztam. Persze az is közrejátszik, hogy Hollandiában olyan alapanyagokhoz is hozzájutottam, amikhez otthon nem jutottam hozzá (mivel szeretem tudni, hogy mit vásárolok, ezért utálom az internetes rendelést, hát honnan tudnám, hogy ezt vagy azt akarom, ha még a kezemben sem fogtam életemben???), ami nagyon jó inspiráció. Szerintem sokat fejlődtem, és kétség kívül nagyon-nagyon közel áll hozzám az otthonülős, babrálós, magányos élet. DE, mert mindenben van de, sajnos most még nincs itt az ideje. És igazából jó is lenne már dolgozni valamit. Persze a lelkem egy része hevesen tiltakozik, kiabál itt nekem, hogy nem, dehogy lenne jó! Mintha hazudnék önmagamnak. És ezek után hogyan győzzem meg magam, hogy mégis? Sehogy. Azért egy darabka lelkesedés és motiváció maradt bennem, ami igenis akar dolgozni és nem csak a rohadt anyagiak miatt. Szóval kerestem egy olyan megoldást, ami a leginkább érdekel, ami képes volt felkelteni bennem valami motivációt és amire viszonylag jó esélyem is van a nyelvtudásomat figyelembe véve, és most nekiállok keresni. Ahogy a nyelvtanárunk mondta, ő megmutatja, hogyan mozgassuk a szárnyainkat, de kint, az ő kis fészkén kívül már egyedül kell repülnünk. Most megpróbálok kimerészkedni a fészekből, na. Be vagyok fosva:)
U.i. befejeztem a Weekend a Parist!:) 2007 nyarán ültem a munkahelyemen (hol máshol?) és a Dimensions új kollekcióját böngésztem, és majdnem sírva fakadtam a gyönyörtől, amikor megláttam! Azonnal felkaptam a telefont, hívtam az Éva kézimunkát, hogy megvan-e már nekik, de azt mondták, hogy majd csak szeptemberben, és a szokásos éves kiállításon elő lehet majd rendelni kedvezményesen. Az volt az egyetlen év, amikor voltam a kiállításon:) És elő is rendeltem! És amikor a kezembe vettem végre... kiborultam. A minta olyan hangyányi kicsi, hogy összefolytak a jelölések, egyszerűen képtelen voltam hímezni. Később előlépett utazóhímzéssé, mindig vittem mindenhova magammal, mert ugye készletben nem kell külön bobinákat vinni, stb, elég kompakt a cucc. De nem haladt, mert utazás közben, akár busz, akár repülő, akár vonat, nem tudok sem hímezni, sem olvasni, rosszul vagyok:) Most meg a nagy kreatív uborkaszezonban fogtam magam és befejeztem. A meglepő az egészben, hogy a jelölések is teljesen rendben voltak, nem találtam túl kicsinek. Na igen, azóta már rászoktam a bolhányi 40-es hímzővászonra, megszoktam az apró dolgokat, ráállt a szemem:) És tudjátok mit? A néni ruháján és néhány betűn kívül az egész félkereszt!!! Annyira haladós, ki sem nézné belőle az ember lánya!!:) Csak még ki kell vasalni, aztán már csak egy szép keret és egy lakás hiányzik neki. Hehe:)
És a végére egy virág, hogy ne maradjunk kép nélkül:) Mimóza kisasszony barátsága Szellőrózsával, a joghurtos bödönben.
Jan 24, 2011
Hát tényleg elmúlik
a január anélkül, hogy előállnék valamivel? Úgy tűnik, igen. Mert ha bárki is arra gyanakodott volna, hogy valami nagy dolgot forralok a háttérben, amivel majd hirtelen előrukkolok, meglepetééééééést kiabálva, hát ki kell ábrándítsam, nem. Egyszerűen nem csinálok semmit. Mármint nem olyan értelemben, hogy csak bámulom a plafont és nem csinálok semmit, hanem a blogom szempontjából említenivaló dolgot. Egy hónap alatt csak a zacskótartót sikerült megcsinálnom, azt is úgy, hogy anyukámnak, még otthon, gyorsan. Azóta belekezdenék valamibe, de nincs semmi ötletem, mibe. Csinálnék valami régit, de nincs kedvem. Tudom, van ez így, nyáron is volt ilyen időszakom, akkor is itt nyavajogtam, de ez most más. Mert annyira elhúzódik, hogy egyre passzívabbnak érzem magam. Egyszerűen semmi sem tetszik. Csak nézem a parlagon heverő szép fonalakat, anyagokat, szalagocskákat, csipkéket és semmit sem mondanak nekem. A füzetbe feljegyezgetett "ötletek uborkaszezonra" rész is olyan unalmasnak, színtelennek tűnik, hogy egyiket sincs kedvem megvalósítani.
Néha, amikor már nagyon hiányzik a kezemnek, hogy csináljak valamit, kedvetlenel bökdösöm a Weekend a Paris Dim-készletemet (egész haladós, rengeteg benne a félX, csak ne lennének 4 szálasak 22-es aidán, pfffffff.....)
és kicsit kotlottam is, bal oldalt egy kis lilával, hogy egyensúlyba hozzam és minél előbb kiderüljön, tényleg kell-e utánrendelnem a selyemfonalaknak. Nem mintha sürgős lenne, de hát érdekel. És egyszerűbb azt a monoton lilát csinálni tömbökben, mint a sárgákkal ugrálni, számolni, áh, lusta vagyok ahhoz én most.
És kicsit a vertcsipkét is csináltam. Arról ilyen képem van, nem esztétikára törekedtem, hanem arra, hogy jobban látszódjon. A levélkével kapcsolatban nem egészen világos, hogy hogyan is kell, hogy visszaérjenek a fonalak a kezdőpontba, ezért most várom a néni válaszát, ezért nem haladok. Neten meg csak az olyan levélkét találtam meg, amelyik nem tér vissza a kiindulópontba. Az elejét nem kell nézni, az nagyon csúnya, azon tanultam, szóval tele van hibával. Úgy egyáltalán ez csak egy gyakorlóizé, a legeslegeslegeslegelső darabom, szóval csúnya, na.
Kb itt tartok, ebből sem lesz sok mutatnivalóm a gyommentes, szép blogomban:) Nincs is semmi kedvem. Épp eléggé nyomaszt ez a vacak nyelv, június óta itt vagyok és még mindig annyira béna vagyok, hogy szégyen. És amikor a csoporttársaimat nézem, akkor hozzájuk képest annyira nem vagyok rossz, a legjobbak között vagyok, azok között, akik már több, mint egy éve itt vannak, sőt, azóta járnak iskolába, én még csak novemberben kezdtem iskolába járni, rögtön haladóba, ezért a tanár nem tudja, hogy honnan kezdtem és milyen gyorsan haladtam a többiekhez képest, és ésszel fel is fogom, hogy annyira nem rossz a helyzet, viszont amikor belegondolok a saját szemszögemből és a saját elvárásaim alapján, az alapján, hogy nem ártana már dolgozni, az alapján, hogy márciusban vizsga, nem is tudom, mennyit tudom még húzni. Lehet, hogy átkérem máskorra a vizsgát, nem azért, mert nem tudnám megcsinálni, mert már decemberben 90%-osra sikerült a próbavizsga, hanem még nem érzem azt, hogy elég a tudásom a "nagyvilágban". Nem értem az embereket, túl sokszor kell visszakérdeznem, amikor a sirályokat etetem, akkor mindig megáll mellettem valaki és elkezd beszélgetni és én nagyon próbálom megérteni és válaszolni, de olyan rosszul megy, sokszor kell visszakérdezni és mindig utólat jut eszembe, hogy mit kellett volna mondani. Nem tudom, nem vagyok biztos egyáltalán a tudásomban, és utálom, hogy minden más nyelv sokkal, de sokkal könnyebb. Találtam volna inkább egy olaszt, már rég karattyolnék, de nem, nekem mindig ki kell szúrnom magammal. Ha Hollandiában ugyanilyen körülmények között lettem volna, mint itt a franciával (intenzív nyelvtanfolyam, nyelvi környezet), felsőfokúm lenne már rég. De mindenki bíztat, a franciához több idő kell, nem kell kétségbeesni, ez normális. Nem, nem normális, nyomaszt és hülyének érzem magam. És ez kihat a kreatívkodásra, ami még bosszantó is. Uff. Megint terápiás blogbejegyzés lett, csak most nem érzem magam jobban tőle. Inkább beteszek néhány mimózát, éppen virágzik. Teljes hegyoldalak sárgák és olyan az illata, ááááááá!!! Még nem nyíltak ki teljesen, elvileg egy hét múlva még sárgább lesz a környék. Még sose láttam ilyet, nagyon nagy élmény! Úgy egyáltalán, vidéken élni nagy élmény:)




Néha, amikor már nagyon hiányzik a kezemnek, hogy csináljak valamit, kedvetlenel bökdösöm a Weekend a Paris Dim-készletemet (egész haladós, rengeteg benne a félX, csak ne lennének 4 szálasak 22-es aidán, pfffffff.....)
és kicsit kotlottam is, bal oldalt egy kis lilával, hogy egyensúlyba hozzam és minél előbb kiderüljön, tényleg kell-e utánrendelnem a selyemfonalaknak. Nem mintha sürgős lenne, de hát érdekel. És egyszerűbb azt a monoton lilát csinálni tömbökben, mint a sárgákkal ugrálni, számolni, áh, lusta vagyok ahhoz én most.
És kicsit a vertcsipkét is csináltam. Arról ilyen képem van, nem esztétikára törekedtem, hanem arra, hogy jobban látszódjon. A levélkével kapcsolatban nem egészen világos, hogy hogyan is kell, hogy visszaérjenek a fonalak a kezdőpontba, ezért most várom a néni válaszát, ezért nem haladok. Neten meg csak az olyan levélkét találtam meg, amelyik nem tér vissza a kiindulópontba. Az elejét nem kell nézni, az nagyon csúnya, azon tanultam, szóval tele van hibával. Úgy egyáltalán ez csak egy gyakorlóizé, a legeslegeslegeslegelső darabom, szóval csúnya, na.
Kb itt tartok, ebből sem lesz sok mutatnivalóm a gyommentes, szép blogomban:) Nincs is semmi kedvem. Épp eléggé nyomaszt ez a vacak nyelv, június óta itt vagyok és még mindig annyira béna vagyok, hogy szégyen. És amikor a csoporttársaimat nézem, akkor hozzájuk képest annyira nem vagyok rossz, a legjobbak között vagyok, azok között, akik már több, mint egy éve itt vannak, sőt, azóta járnak iskolába, én még csak novemberben kezdtem iskolába járni, rögtön haladóba, ezért a tanár nem tudja, hogy honnan kezdtem és milyen gyorsan haladtam a többiekhez képest, és ésszel fel is fogom, hogy annyira nem rossz a helyzet, viszont amikor belegondolok a saját szemszögemből és a saját elvárásaim alapján, az alapján, hogy nem ártana már dolgozni, az alapján, hogy márciusban vizsga, nem is tudom, mennyit tudom még húzni. Lehet, hogy átkérem máskorra a vizsgát, nem azért, mert nem tudnám megcsinálni, mert már decemberben 90%-osra sikerült a próbavizsga, hanem még nem érzem azt, hogy elég a tudásom a "nagyvilágban". Nem értem az embereket, túl sokszor kell visszakérdeznem, amikor a sirályokat etetem, akkor mindig megáll mellettem valaki és elkezd beszélgetni és én nagyon próbálom megérteni és válaszolni, de olyan rosszul megy, sokszor kell visszakérdezni és mindig utólat jut eszembe, hogy mit kellett volna mondani. Nem tudom, nem vagyok biztos egyáltalán a tudásomban, és utálom, hogy minden más nyelv sokkal, de sokkal könnyebb. Találtam volna inkább egy olaszt, már rég karattyolnék, de nem, nekem mindig ki kell szúrnom magammal. Ha Hollandiában ugyanilyen körülmények között lettem volna, mint itt a franciával (intenzív nyelvtanfolyam, nyelvi környezet), felsőfokúm lenne már rég. De mindenki bíztat, a franciához több idő kell, nem kell kétségbeesni, ez normális. Nem, nem normális, nyomaszt és hülyének érzem magam. És ez kihat a kreatívkodásra, ami még bosszantó is. Uff. Megint terápiás blogbejegyzés lett, csak most nem érzem magam jobban tőle. Inkább beteszek néhány mimózát, éppen virágzik. Teljes hegyoldalak sárgák és olyan az illata, ááááááá!!! Még nem nyíltak ki teljesen, elvileg egy hét múlva még sárgább lesz a környék. Még sose láttam ilyet, nagyon nagy élmény! Úgy egyáltalán, vidéken élni nagy élmény:)




Jan 8, 2011
Újra itt:)
vagyis a blogon, az interneten, és újra itt egy blogdíj is:) Most Kálától kaptam, nagyon szépen köszönöm:) Az előző bejegyzésben már válaszoltam, most csak annyival egészíteném ki, hogy elárulom, hogy
- borzasztóan hiányzik a fekete macskám, akivel ölelkezve szoktunk olvasni, hímezni és aludni . Most a Bikicsunáj név ragadt rá, de eddig ez az, ami a legjobban illik a személyiségéhez. Roppant kreatív, szeretetkapszulának is szoktuk hívni, mert majd kibújik a bugyijából, amikor rájön a szeretet. Na, de ez nem a macskablogom, úgyhogy abbahagyom Bikicsunáj, a bolondgomba méltatását:)
- nem szoktam újévi fogadalmat tenni, de most elhatároztam, hogy kevesebb szabadidőmet fogom elvesztegetni neten. Így is túl sok felé szakadok. Bele kell húzni a franciába, van sok jó könyvem is, hajócsipkével gigantikus terveim vannak, rengeteg befejezetlen keresztszemes vár rám, és hát most belevágtam a vertcsipkébe is. Az újpesti kézimunkaboltban szerveznek szerdánként tanfolyamot, nekem csak egy alkalomra sikerült eljutnom, mert másnap már utaztam vissza. Nehéz így egyedül, egyetlen alkalom után, de egyelőre úgy érzem, megyeget, aminek megyegetnie kell.
- hatalmas vágyam egy saját lakás, ahol az egyik falat tuti ilyen tapéta fogja borítani, mert imádjuk a képeslapokat, és már az előző albérletünkben is teleragasztottuk az egyik falat képeslapokkal meg keretezetlen kisebb hímzéseimmel, meg ami éppen volt és tetszett, és akár rajzoltunk is volna, ha lehetetett volna az albérlet falára.
Dec 27, 2010
Díjat kaptam:)
Beától:) "mert szeretem a munkáidat és,mert örülök,hogy általad bemutatásra kerül Párizs és több város,kultúra."
Köszönöm szépen!! És nem igaz, hogy nem szeretek ezzel foglalkozni:) Áruljak el 7 dolgot magamról? Inkább mutatok egy képet Laucicalandről. Ritkán lehet ám lefényképezni! Természetesen a felhők fölött van és rózsaszínű:) Tele van mindenfélével, nyuszikkal, galambokkal és cicákkal, fonalakkal és könyvekkel. Persze messziről nem látszódnak, szóval ezen a képen nem lehet kivenni őket, de hát a fontos dolgokról a közeli képeket úgyis ki szoktam tenni a gyommentes blogra;)
(Laucicaland alatt Cannes látható meg az a partszakasz, ami miatt minden nap elkések az iskolából, mert kagylót gyűjtök és sirályokat etetek. De most Pesten vagyok (fagyok) éppen)
Továbbadom mindenkinek, aki szereti:)
Dec 10, 2010
Könyvcímben a válasz
Mónikától jött a játék, tudja ám, hogy erre mindig vevő vagyok:D Persze a válaszok mindig kicsit pillanatfüggők.
01 – A múlt év legjobb könyve:
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája
Daniel Pennac: Foglalkozása: bűnbak
02 – Több, mint 3 alkalommal olvastad:
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája
Daniel Pennac: Foglalkozása: bűnbak
02 – Több, mint 3 alkalommal olvastad:
Martin Page: Elhülyülésem története
03 – Kedvenc könyvsorozat:
Tutsek Anna Cilike
G. Szabó Judit könyvei Kovács Anikóról:)
04 – A sorozat kedvenc része:
G. Szabó Judit: Mari, ne bomolj! (több, mint 20 alkalommal olvastam, de mert csak ez az egy van meg, a többi könyvtári volt mindig:))
05 – Boldog leszel ettől a könyvtől:
Anna Gavalda Együtt lehetnénk (ki ne lenne boldog tőle?)
06 – Szomorúvá tesz:
Samuel Beckett: Godot-ra várva
07 – Leginkább alulértékelt könyv:
Olyan nem jut eszembe, inkább csak kevéssé ismert az érdemei ellenére
Ismail Kadare: Az Álmok Palotája
08 – Túlértékelt könyv:
J. K. Rowling: Harry Potter (bocsánat, ezt a poént nem tudtam kihagyni:))
09 – Amiről azt hitted nem fogod szeretni, de végül mégis: (és még mennyire...)
Syrie James: Jane Austen naplója (ez volt az első Syrie James és elsőre nagyon csöpögősnek tűnt. Köszönet érte Jucusnak, hogy akkor, régen felkeltette a kíváncsiságomat a beszámolójával!)
10 – Kedvenc klasszikus:
03 – Kedvenc könyvsorozat:
Tutsek Anna Cilike
G. Szabó Judit könyvei Kovács Anikóról:)
04 – A sorozat kedvenc része:
G. Szabó Judit: Mari, ne bomolj! (több, mint 20 alkalommal olvastam, de mert csak ez az egy van meg, a többi könyvtári volt mindig:))
05 – Boldog leszel ettől a könyvtől:
Anna Gavalda Együtt lehetnénk (ki ne lenne boldog tőle?)
06 – Szomorúvá tesz:
Samuel Beckett: Godot-ra várva
07 – Leginkább alulértékelt könyv:
Olyan nem jut eszembe, inkább csak kevéssé ismert az érdemei ellenére
Ismail Kadare: Az Álmok Palotája
08 – Túlértékelt könyv:
J. K. Rowling: Harry Potter (bocsánat, ezt a poént nem tudtam kihagyni:))
09 – Amiről azt hitted nem fogod szeretni, de végül mégis: (és még mennyire...)
Syrie James: Jane Austen naplója (ez volt az első Syrie James és elsőre nagyon csöpögősnek tűnt. Köszönet érte Jucusnak, hogy akkor, régen felkeltette a kíváncsiságomat a beszámolójával!)
10 – Kedvenc klasszikus:
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Fehér éjszakák
Lermontov Démon
11 – Ami nagyon nem tetszett:
Tatyjana Tolsztaja: Kssz! Bár most nézem, Molyon halálra van dícsérve. Nem tudom, lehet, hogy a fordító átírta, mert nekem borzalmas emlékeim vannak róla, de én eredetiben vágtam bele.
(vagy klasszikust kell mondani? Akkor a Tüskevár. Életem végéig kísérteni fog az a dohszag, ami hangulatot áraszt az a könyv. Ha tényleg ez lett volna az első könyv, amivel találkozom, ahogy az az iskolában szokás, a Kincskereső kisködmönnel karöltve, akkor örök életre megutáltatják velem az olvasást. Még jó, hogy már előtte olvastam magamtól)
12 – Amit valaha szerettél, de most már nem:
Denis Diderot: Az apáca (most már nincsenek annyira kötélből az idegeim:)
13 – Kedvenc író:
Már egy ideje az "Óóóóóóóóóó, Simone!" (de Beauvoir)-korszakomat élem, de egyébként nincs konkrét.
14 – Kedvenc könyv az írótól:
Mindig az utolsó, amit olvastam tőle. Kivéve az Amerikai szerelmet. De ha belehalok is, végigkűzdöm (már vagy három hónapja pihen az ágy alatt, takarításkor kicsit meglökdösöm a porszívóval).
15 – Kedvenc férfi karakter:
Sherlock Holmes, Indiana Jones és Mulder ügynök keverékét szeretném férjemül. Köszönöm. (nem csalok, X-aktákat és Indiana Jonest is könyvben olvastam). Persze Mr. Darcy is bekopoghat, jól ellennék Pemberlyben, én hímezgetnék, ő meg olyan szépen nézne rám... De persze nekem Edward jutott :D
16 – Kedvenc női karakter:
Pfff... Kovács Anikó!
17 – Kedvenc idézet a könyvből:
„Ha választhatok két sors közül, azt akarom, hogy szenvedjek és nevessenek rajtam; és nem azt, hogy elégedetten egy túlnyújtott pásztoróra s hagymás rostélyos után szónoki lendülettel valljam be boldogtalan mivoltomat.”
18 – Csalódtál benne:
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka (még nem fejeztem be, de ahogy írtam: annyira jó lenne, ha nem lenne annyira rossz). Persze ettől függetlenül jó, csak nekem magasak az elvárásaim.
19 – Legjobb adaptáció:
Jane Austen Emmája a BBC-től. Megnézném naponta! Ledöntötte nálam a Büszkeség és balítéletet. Na jó, ketten osztoznak az első helyen;)
20 – Kedvenc romantikus:
Syrie James! De őt már írtam. Akkor... nem t'om.
21 – Gyerekkori kedvenc:
Brunella Gasperini (annyira nem gyerekkori, de valamiért más nem akar most idekerülni, csak ő)
22 – Kedvenc saját könyved:
Még nem írtam meg, de nem is áll szándékomban:)
23 – Régóta el akarod olvasni, de még mindig nem került sorra:
Orhan Pamuk Fekete könyv
Fannie Flagg: Isten hozott, Prücsök!
24 - A könyv, amit bárcsak többen olvasnának:
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája (mert van benne valami)
25 - A karakter, akivel leginkább tudsz azonosulni:
Most éppen a hisztis Emmi jutott az eszembe, akit nemrég fejeztem be (Aszlányi Károly: Sok hűhó Emmiért:))
26 - A könyv, ami megváltoztatta a gondolkodásodat valamiben:
Orhan Pamuk Az új élet
27 – Legmeglepőbb befejezés vagy csavar a történetben:
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája (bár inkább a legfájdalmasabb befejezés)
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége (azért az egy kicsit kegyetlen volt)
28 – Kedvenc könyvcím:
G. Szabó Judit: A macskát visszafelé simogatják
29 – Mindenki utálta, kivéve te:
Mika Waltari: Fine van Brooklyn (vagy inkább csak nincs róla értékelés)
30 – Abszolút kedvenc könyv:
Martin Page: Elhülyülésem története :D
11 – Ami nagyon nem tetszett:
Tatyjana Tolsztaja: Kssz! Bár most nézem, Molyon halálra van dícsérve. Nem tudom, lehet, hogy a fordító átírta, mert nekem borzalmas emlékeim vannak róla, de én eredetiben vágtam bele.
(vagy klasszikust kell mondani? Akkor a Tüskevár. Életem végéig kísérteni fog az a dohszag, ami hangulatot áraszt az a könyv. Ha tényleg ez lett volna az első könyv, amivel találkozom, ahogy az az iskolában szokás, a Kincskereső kisködmönnel karöltve, akkor örök életre megutáltatják velem az olvasást. Még jó, hogy már előtte olvastam magamtól)
12 – Amit valaha szerettél, de most már nem:
Denis Diderot: Az apáca (most már nincsenek annyira kötélből az idegeim:)
13 – Kedvenc író:
Már egy ideje az "Óóóóóóóóóó, Simone!" (de Beauvoir)-korszakomat élem, de egyébként nincs konkrét.
14 – Kedvenc könyv az írótól:
Mindig az utolsó, amit olvastam tőle. Kivéve az Amerikai szerelmet. De ha belehalok is, végigkűzdöm (már vagy három hónapja pihen az ágy alatt, takarításkor kicsit meglökdösöm a porszívóval).
15 – Kedvenc férfi karakter:
Sherlock Holmes, Indiana Jones és Mulder ügynök keverékét szeretném férjemül. Köszönöm. (nem csalok, X-aktákat és Indiana Jonest is könyvben olvastam). Persze Mr. Darcy is bekopoghat, jól ellennék Pemberlyben, én hímezgetnék, ő meg olyan szépen nézne rám... De persze nekem Edward jutott :D
16 – Kedvenc női karakter:
Pfff... Kovács Anikó!
17 – Kedvenc idézet a könyvből:
„Ha választhatok két sors közül, azt akarom, hogy szenvedjek és nevessenek rajtam; és nem azt, hogy elégedetten egy túlnyújtott pásztoróra s hagymás rostélyos után szónoki lendülettel valljam be boldogtalan mivoltomat.”
18 – Csalódtál benne:
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka (még nem fejeztem be, de ahogy írtam: annyira jó lenne, ha nem lenne annyira rossz). Persze ettől függetlenül jó, csak nekem magasak az elvárásaim.
19 – Legjobb adaptáció:
Jane Austen Emmája a BBC-től. Megnézném naponta! Ledöntötte nálam a Büszkeség és balítéletet. Na jó, ketten osztoznak az első helyen;)
20 – Kedvenc romantikus:
Syrie James! De őt már írtam. Akkor... nem t'om.
21 – Gyerekkori kedvenc:
Brunella Gasperini (annyira nem gyerekkori, de valamiért más nem akar most idekerülni, csak ő)
22 – Kedvenc saját könyved:
Még nem írtam meg, de nem is áll szándékomban:)
23 – Régóta el akarod olvasni, de még mindig nem került sorra:
Orhan Pamuk Fekete könyv
Fannie Flagg: Isten hozott, Prücsök!
24 - A könyv, amit bárcsak többen olvasnának:
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája (mert van benne valami)
25 - A karakter, akivel leginkább tudsz azonosulni:
Most éppen a hisztis Emmi jutott az eszembe, akit nemrég fejeztem be (Aszlányi Károly: Sok hűhó Emmiért:))
26 - A könyv, ami megváltoztatta a gondolkodásodat valamiben:
Orhan Pamuk Az új élet
27 – Legmeglepőbb befejezés vagy csavar a történetben:
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája (bár inkább a legfájdalmasabb befejezés)
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége (azért az egy kicsit kegyetlen volt)
28 – Kedvenc könyvcím:
G. Szabó Judit: A macskát visszafelé simogatják
29 – Mindenki utálta, kivéve te:
Mika Waltari: Fine van Brooklyn (vagy inkább csak nincs róla értékelés)
30 – Abszolút kedvenc könyv:
Martin Page: Elhülyülésem története :D
Dec 4, 2010
Tojás, születésnapi ajándék, stb
No, az előző bejegyzésben leírt eset igencsak hazavágta a kreatívkodási kedvemet, nagyjából semmit sem csináltam a héten. De úgy döntöttem, hogy amikor éppen idegbajt kapnék, és azt céltalan internetezéssel tölteném el, inkább a tojáson kotlok. Sok-sok lilát csináltam, hát ennyit sikerült (csak) haladni vele a héten.
A kép nagyon vacak, most még a fényképezés sem megy jól. Az októberi álláshoz képest nem sok, de azért mégiscsak valami. És most elkezdtem erősen félni, hogy nem lesz elég a selyemfonal, amim van. Nem is az a kérdés, hogy honnan fogok keríteni, hanem az, hogy tényleg nem jó egy képen belül két különböző időpontba vásárolt ugyanolyan színt használni, mert gyakran van árnyalatbeli eltérés. Mindegy, még ráérek ezen fájlalni a fejemet. Ezen a képen egyébként is 5 év fejlődését látom, minden alkalommal, amikor ránézek, majd ha kész lesz, kielemzem nektek:) Ez se holnap lesz:D
Mi van még? Ja igen. Hát igen... na igen:D közeleg a születésnapom, és mivel JB lefáradt amiatt, hogy nálunk a városnézés mindig a térképen bejelölt kézimunkaboltok útvonalát követi, ahonnan végül mindig üres kézzel lépünk ki, végül interneten rendelte meg azt, amire annyit vadásztunk. Tudniillik a Sajou is készít 80-as csipkefonalat, nem csak a DMC, és én úúúúgy, de úúúúgy akartam. A honlapjukról szedtem az aktuális címeket általába, de minden boltban ugyanarra panaszkodtak az eladók: hogy a Sajou régen nagyon korrekt volt, de most már egy undorító cég, amióta kinőtte magát sikeressé, azóta a kisvárosi kézimunkaboltokat nem szolgálja ki, olyan minimum megrendeléseket kér, amiket ők nem tudnak teljesíteni, ezért hiába elvileg ők hivatalos viszonteladók, egyszerűen nincs és nem tudnak rendelni nekem néhány fonalból álló tételt. Ha az ember felmegy a honlapra, akkor elámul, milyen gyönyörűségeik vannak, de az árak, jó ég, azért lehidal az ember egy szép papírba csomagolt kartondoboz 24 eurós árától. A fonalakon kívül egyszerűen mindennek pofátlan ára van. De a lényeg a lényeg, hogy JB úgy döntött, interneten megrendeljül egyenesen tőlük azt a néhány fonalat a hajócsipkémhez. Nem mertem sokat, mert még sose fogtam a kezemben, nem tudom, milyenek, úgyhogy kiválasztottam 6 szép színt, plusz két feketét, de a postaköltség láttán azért mégiscsak egy doboz (12 db) fekete lett a kettő helyett, hogy ne legyen már olcsóbb maga a fonal, mint a házhozszállítás. A feketét meg általába úgyis nagy kanállal eszem:) Szerdán meg is érkezett a csomag, amikor nekem szabadnapom van, JB dolgozóban volt, kerülgettem a dobozt, mint egy macska a virslit, mégiscsak egy hét van még a szülinapomig... persze, hogy 10 perc múlva felbontottam. Egy szavam nem lehet, ingyen elküldték még a katalógust, volt még két kártya szalaghoz és három képeslap ajándékba. És a fonalak!!! Olyan szép színek, olyan puha fonalak, nyamm! Szóval azóta folyamatosan azon agyalok, hogy mit is csináljak velük. Nagyjából tudom, hogy a szürke-rózsaszín párossal mit szeretnék, de a többivel? Semmi ötletem, de szeretnék valami igazán nagyon szépet belőlük. Úgyhogy mondom, teljesen le vagyok blokkolva:) Kép lesz majd a születésnapomon:) Ja, persze JB nagyon haragudott, amikor meglátta, hogy kinyitottam a dobozt idő előtt, de legalább megnyugodtunk, hogy jó lesz a fonal:D
Most pedig befejezek egy apróságot, amit már két hete megcsináltam, csak nem varrtam készre, csak hogy ne árválkodjon a blogom újdonság nélkül:)
Töröm a fejemet valami karácsonyi ajándékon JB anyukájának, de nem tudok semmit kitalálni. Fura is, hogy a hölgyikés kitűzőm megtetszett neki, mert annyira más a stílusa, mint nekem. Olyan távol-keleti, narancssárga, barna, nyugodt. Semmi rózsaszín, semmi csipke, semmi giccs, hát hogy tudok így kitalálni neki valamit??:) Erről a fényképemről ő jut mindig az eszembe egyébként, lehet, hogy e köré kéne valamit kitalálni?
A kép nagyon vacak, most még a fényképezés sem megy jól. Az októberi álláshoz képest nem sok, de azért mégiscsak valami. És most elkezdtem erősen félni, hogy nem lesz elég a selyemfonal, amim van. Nem is az a kérdés, hogy honnan fogok keríteni, hanem az, hogy tényleg nem jó egy képen belül két különböző időpontba vásárolt ugyanolyan színt használni, mert gyakran van árnyalatbeli eltérés. Mindegy, még ráérek ezen fájlalni a fejemet. Ezen a képen egyébként is 5 év fejlődését látom, minden alkalommal, amikor ránézek, majd ha kész lesz, kielemzem nektek:) Ez se holnap lesz:D
Mi van még? Ja igen. Hát igen... na igen:D közeleg a születésnapom, és mivel JB lefáradt amiatt, hogy nálunk a városnézés mindig a térképen bejelölt kézimunkaboltok útvonalát követi, ahonnan végül mindig üres kézzel lépünk ki, végül interneten rendelte meg azt, amire annyit vadásztunk. Tudniillik a Sajou is készít 80-as csipkefonalat, nem csak a DMC, és én úúúúgy, de úúúúgy akartam. A honlapjukról szedtem az aktuális címeket általába, de minden boltban ugyanarra panaszkodtak az eladók: hogy a Sajou régen nagyon korrekt volt, de most már egy undorító cég, amióta kinőtte magát sikeressé, azóta a kisvárosi kézimunkaboltokat nem szolgálja ki, olyan minimum megrendeléseket kér, amiket ők nem tudnak teljesíteni, ezért hiába elvileg ők hivatalos viszonteladók, egyszerűen nincs és nem tudnak rendelni nekem néhány fonalból álló tételt. Ha az ember felmegy a honlapra, akkor elámul, milyen gyönyörűségeik vannak, de az árak, jó ég, azért lehidal az ember egy szép papírba csomagolt kartondoboz 24 eurós árától. A fonalakon kívül egyszerűen mindennek pofátlan ára van. De a lényeg a lényeg, hogy JB úgy döntött, interneten megrendeljül egyenesen tőlük azt a néhány fonalat a hajócsipkémhez. Nem mertem sokat, mert még sose fogtam a kezemben, nem tudom, milyenek, úgyhogy kiválasztottam 6 szép színt, plusz két feketét, de a postaköltség láttán azért mégiscsak egy doboz (12 db) fekete lett a kettő helyett, hogy ne legyen már olcsóbb maga a fonal, mint a házhozszállítás. A feketét meg általába úgyis nagy kanállal eszem:) Szerdán meg is érkezett a csomag, amikor nekem szabadnapom van, JB dolgozóban volt, kerülgettem a dobozt, mint egy macska a virslit, mégiscsak egy hét van még a szülinapomig... persze, hogy 10 perc múlva felbontottam. Egy szavam nem lehet, ingyen elküldték még a katalógust, volt még két kártya szalaghoz és három képeslap ajándékba. És a fonalak!!! Olyan szép színek, olyan puha fonalak, nyamm! Szóval azóta folyamatosan azon agyalok, hogy mit is csináljak velük. Nagyjából tudom, hogy a szürke-rózsaszín párossal mit szeretnék, de a többivel? Semmi ötletem, de szeretnék valami igazán nagyon szépet belőlük. Úgyhogy mondom, teljesen le vagyok blokkolva:) Kép lesz majd a születésnapomon:) Ja, persze JB nagyon haragudott, amikor meglátta, hogy kinyitottam a dobozt idő előtt, de legalább megnyugodtunk, hogy jó lesz a fonal:D
Most pedig befejezek egy apróságot, amit már két hete megcsináltam, csak nem varrtam készre, csak hogy ne árválkodjon a blogom újdonság nélkül:)
Töröm a fejemet valami karácsonyi ajándékon JB anyukájának, de nem tudok semmit kitalálni. Fura is, hogy a hölgyikés kitűzőm megtetszett neki, mert annyira más a stílusa, mint nekem. Olyan távol-keleti, narancssárga, barna, nyugodt. Semmi rózsaszín, semmi csipke, semmi giccs, hát hogy tudok így kitalálni neki valamit??:) Erről a fényképemről ő jut mindig az eszembe egyébként, lehet, hogy e köré kéne valamit kitalálni?
Nov 28, 2010
Miért nincs mit megosztanom?
Hát az úgy volt, tudjátok, hogy amikor megcsináltam a magyar népmesés tarisznyámat, kiraktam fészbúkra, hogy akinek a legjobban tetszik, az megkapja. No, a végére az lett belőle, hogy csináljak pénztárcát. Vagy két hónapig törtem a fejemet (néha, nem folyamatosan:)), hogy hogyan is oldjam meg a dolgot, mert még a legapróbb anyagomon is túl nagy lenne a hímzés egy pénztárcához. Mígnem ugye mostanában megcsináltam azt a kis brosst, és rájöttem, hogy 40-es anyagon 1x1 szálon milyen jól nézne ki. Meghímeztem. Minden szerénység nélkül mondom, nagyon jól néz ki akkorában! Komolyan, tényleg!
Szóval, irány a bolt, találtam egy nagyon gusztusos, bézs színű, kicsit hasított bőrre emlékeztető anyagot, belülre is nagyon eltaláltam a színt, szóval minden adva volt a tökéletes végkifejlethez. Hahhh, ahogy azt Móricka elképzeli! Minden rendben ment, csináltam is már ilyen pénztárcát (csak akkor hímzés nélkül), szóval nem egy új dolog. Kiszabtam, felvarrtam a hímzést, csipkét is kapott, de aztán az összeállításnál valami nem ment rendjén. Nem tudom mi történt, miért, hogyan, legalább ötször bontottam le, mire rájöttem, hogy nem én vagyok béna, hanem a varrógép gyűri be alul a cérnát. Minden esetre addigra már idegbajos voltam, és a többszöri bontástól egyre rosszabbul nézett ki az egész. Végül viszapöcköltem az izét, ami miatt akadt a cérna, megint ment a varrógép (kop-kop), befejeztem, akkor nézem, nagyon csúnyán begyűrődik a bélés, amikor összehajtom. Idegbaj a köbön. Még egy visszabontást már nem bírt volna ki, így is úgy nézett ki, mintha a kutya rágta volna. Kész, kuka. JB kihalászta onnan, mondta, hogy neki tetszik, az övé lesz, nem baj, ha vacak. Bepakolta a cuccait, megpróbálta becsukni, hát ez tényleg borzalmasan begyűrődik. Mondom, hogy kuka. Megint kivette és elrakta, azt mondta, a hímzés olyan szép, hogy nem érdemli meg, hogy kidobják, akárhogy is nézzen ki a pénztárca. Aludtam rá egyet. Másnap, szombaton frissen, kipihenten újra nekivágtam. Amíg kézzel varrogattam egy részt, megszúrtam az ujjamat, nem vettem észre, hogy teljesen összevéreztem a világos anyagot. Tudod mit? Kuka, de most már tényleg. Ezek után megtépázott önbecsüléssel, sebeimet nyalogatva kuksoltam egész hétvégén az internet előtt, semmi, de semmi hajlandóságot nem mutatva bármiféle kézimunkára. Vasárnap estére annyira megzizzentem, hogy Coelhót kezdtem olvasni önszántamból (szembejött, mert egyébként egész nap virtuális olvasnivalóbeszerző-körúton voltam). Hát mit mondjak Coelhoról?? Nem, nem ajánlom:) Na jó, de, mert egyébként irtó vicces, mekkora blődségeket ír össze, és tényleg elgondolkodtat, pl azon, hogy vajon ki képes ezt komolyan venni? Csak 10-20 oldalál többet nem szabad olvasni, mert az ember sokkot kaphat attól a primitív nyelvezettől és ijesztően közhelyes, de pátoszos hangnemben előadott eszmefuttatástól. Komolyan egy iskolai fogalmazás szintjét nem ütik meg a mondatai, kb 10 évesen ír így egy gyerek, amikor semmi összefüggés nincs a tagmondatok között, de minden részletre ki kell térni, mert mi van, ha az olvasó olyan hülye, hogy esetleg nem érti meg, mit is akart kifejezni egy-egy cselekedet leírásával? Na mindegy, ez most nem értékelés akart lenni, csak leírtam, mi történt a hétvégén. Megyek, olvasok valamit, amit ma levadásztam. Ja, pénteken JB nem dolgozott, rábeszélt, hogy lógjak az iskolából, cserébe elmegyük moziba az új Francois Ozon filmre, a még mindig gyönyörű Catherine Deneuve-vöt megnézni. Jó volt, aranyos film, de többet vártunk. Bof, ahogy azt franciául mondják.
Szóval, irány a bolt, találtam egy nagyon gusztusos, bézs színű, kicsit hasított bőrre emlékeztető anyagot, belülre is nagyon eltaláltam a színt, szóval minden adva volt a tökéletes végkifejlethez. Hahhh, ahogy azt Móricka elképzeli! Minden rendben ment, csináltam is már ilyen pénztárcát (csak akkor hímzés nélkül), szóval nem egy új dolog. Kiszabtam, felvarrtam a hímzést, csipkét is kapott, de aztán az összeállításnál valami nem ment rendjén. Nem tudom mi történt, miért, hogyan, legalább ötször bontottam le, mire rájöttem, hogy nem én vagyok béna, hanem a varrógép gyűri be alul a cérnát. Minden esetre addigra már idegbajos voltam, és a többszöri bontástól egyre rosszabbul nézett ki az egész. Végül viszapöcköltem az izét, ami miatt akadt a cérna, megint ment a varrógép (kop-kop), befejeztem, akkor nézem, nagyon csúnyán begyűrődik a bélés, amikor összehajtom. Idegbaj a köbön. Még egy visszabontást már nem bírt volna ki, így is úgy nézett ki, mintha a kutya rágta volna. Kész, kuka. JB kihalászta onnan, mondta, hogy neki tetszik, az övé lesz, nem baj, ha vacak. Bepakolta a cuccait, megpróbálta becsukni, hát ez tényleg borzalmasan begyűrődik. Mondom, hogy kuka. Megint kivette és elrakta, azt mondta, a hímzés olyan szép, hogy nem érdemli meg, hogy kidobják, akárhogy is nézzen ki a pénztárca. Aludtam rá egyet. Másnap, szombaton frissen, kipihenten újra nekivágtam. Amíg kézzel varrogattam egy részt, megszúrtam az ujjamat, nem vettem észre, hogy teljesen összevéreztem a világos anyagot. Tudod mit? Kuka, de most már tényleg. Ezek után megtépázott önbecsüléssel, sebeimet nyalogatva kuksoltam egész hétvégén az internet előtt, semmi, de semmi hajlandóságot nem mutatva bármiféle kézimunkára. Vasárnap estére annyira megzizzentem, hogy Coelhót kezdtem olvasni önszántamból (szembejött, mert egyébként egész nap virtuális olvasnivalóbeszerző-körúton voltam). Hát mit mondjak Coelhoról?? Nem, nem ajánlom:) Na jó, de, mert egyébként irtó vicces, mekkora blődségeket ír össze, és tényleg elgondolkodtat, pl azon, hogy vajon ki képes ezt komolyan venni? Csak 10-20 oldalál többet nem szabad olvasni, mert az ember sokkot kaphat attól a primitív nyelvezettől és ijesztően közhelyes, de pátoszos hangnemben előadott eszmefuttatástól. Komolyan egy iskolai fogalmazás szintjét nem ütik meg a mondatai, kb 10 évesen ír így egy gyerek, amikor semmi összefüggés nincs a tagmondatok között, de minden részletre ki kell térni, mert mi van, ha az olvasó olyan hülye, hogy esetleg nem érti meg, mit is akart kifejezni egy-egy cselekedet leírásával? Na mindegy, ez most nem értékelés akart lenni, csak leírtam, mi történt a hétvégén. Megyek, olvasok valamit, amit ma levadásztam. Ja, pénteken JB nem dolgozott, rábeszélt, hogy lógjak az iskolából, cserébe elmegyük moziba az új Francois Ozon filmre, a még mindig gyönyörű Catherine Deneuve-vöt megnézni. Jó volt, aranyos film, de többet vártunk. Bof, ahogy azt franciául mondják.
Nov 25, 2010
Mindennapi romantika
Ülünk a buszon, JB megfogja a kezem, én elrántom, jáj, nagyon hideg! Erre sértődötten bejelenti nekem, hogy ő az én Edwardom, persze, hogy hideg. Na erre mit lehet válaszolni?:)
Nov 21, 2010
Ki lennék?
Habár Mónika nem kért fel játékra, de a könyvesblogján olvastam egy bejegyzést, ami elgondolkodtatott. Úgyhogy akár tetszik, akár nem, én válaszolok:))) Igyekeztem megfontolni:)
2. Szeretnék még G.Szabó Judit gyerekkönyveiben Anikó lenni:)) Hát mert imádom a családját és mert vele mindig történik valami:)
Melyik általad olvasott könyvben vállalnál szerepet, ki lennél és miért?
1. Jaj, hát naná, hogy Lizzy Bennet!!! :) Gondolom nem kell kifejtenem, miért. Csak kicsit higiénikusabb körülmények között (a Laurie Viera Rigler: Confessions of a Jane Austen Addict c. könyv óta, ahol hosszan ecsetelik a napi isztálkodás (hiányának) rituáléját, valahogy lehűlt a lelkesedésem)
2. Szeretnék még G.Szabó Judit gyerekkönyveiben Anikó lenni:)) Hát mert imádom a családját és mert vele mindig történik valami:)
3. A harmadik pedig nekem is egy "ciki bevallanom"-szereplő, Blair Waldorf a Gossip Girlből. Kicsit csalok, csak az első két könyvet olvastam, de nagyon rosszak voltak, ezért a többi már nem ment, viszont a sorozat ritka módon teljesen magával ragadott. Na jó, kicsit a hatása alatt vagyok még a második szezon utolsó részének, óóóóóó Chuck (Motherchucker), tipikusan az én férfiideálom (na nem a kinézete:)). És még gazdag is:)
Nov 6, 2010
Tudom, régen írtam
Mónika megjegyezte, hogy nem sokat írok mostanában. Benéztem a blogomba, és úgy tűnik, igaza van. Nincs semmi, ősszel lecsillapodik a természet és az ember lánya is:) Most hetente négyszer nyelviskolába járok, 3,5 órás foglalkozások vannak, az utazársa összesen 3 órám megy el(a vonat 10 perc alatt ott van, egyenes járat, de óránként jár, a busz meg fél órát megy, harmadába is kerül, csak nem egyenes járat, ezért plusz 40-45 perc gyalog egy irányba. Ha kilépek, 35 perc. A gyaloglást nem bánom, mert nem árt kicsit mozognom, és ráadásul végig a tengerpart mentén vezet az út és milyen menő már, ha korábban érkezem, a parton festem ki a körmömet, és a tengeri szellővel szárítom?? :)) JB persze nem érti, mit lelkesedek a napi 7 km gyaloglásért, csak a tenger kedvéért, de hát ő nem Pesten nőtt fel. Viszont most megkaptam az igazolást, úgyhogy hétfőn megnézzük, diákigazolvánnyal mennyi lesz a busz- vagy vonatbérlet), szóval ez tölti ki a napjaimat, utána meg este anyukámmal csetelés, mittudomén, és kb ennyi. A nyelviskola egy továbbképző központ, állami szervezet, ahova a munkanélküli központból és a bevándorlási hivatalból (kb ez a megfelelője, azt hiszem) küldik az embereket kötelezőbe tanulni. Kinek mit, tanítanak angolt is, mindenféle számítógépes kurzus, stb, ahogy az lenni szokott. A legmeglepőbb, hogy franciáknak francia is van. Kicsit frissítik (kötelezőben!!) a beszéd- és íráskultúráját azoknak, akik már rég láttak iskolát, és most szeretnének feljebb lépni a ranglétrán. Bár annyira nem meglepő, bonyolult a francia írás, igeragozás, még JB anyukája, aki orvos, és rengeteget olvas, szóval nem egy tanulatlan ember, még ő is bevallotta, hogy utána kell néznie néha, hogyan is írnak egyes szavakat. És ez nem szégyen, hiszen nem egy egyszerű nyelv. A magyar nyelvben sem szégyen ez, jobb, mint borzalmas hibáktól hemzsegő irományt kiadni a kezedből. De persze ez már az adott embertől és annak igényességétől függ, akár magyar, akár francia. Van itt a blogspoton egy igen sikeresnek tűnő magyar blog, aki már-már hivatásának tekinti azt, hogy oda ír, mégis, már a fejlécben akkora helyesírási hiba bámul rám, hogy minden alkalommal dühöngök, ha véletlenül megnyitom. A bejegyzésekre már pillantást sem merek vetni, szinte sírnak egy helyesírási szótártért (ráadásul a félregépelések száma is messze túlnő az elfogadható szinten, mert általába aki jól olvas, észre sem vesz egy-egy félregépelést, mert szóképet lát, nem betűket, de nála kirívóan sok, és a helyesírási hibák csak aláhúzzák a többi hibát), rengeteg rajongója van, mégsem szól senki, és nem tudom, hogyan lehetne finoman felhívni rá a figyelmet, mert ugye a magyarok mentalitásához hozzátartozik, hogy rögtön irigynek kiáltanak ki, ha véletlenül egy építő kritikával próbálsz meg előhozakodni. Pedig ha nem akarsz amatőrnek tűnni, akkor a helyesírás a minimum. Van egy ismerősöm, aki néha egy magát rendkívül igényesnek valló honlap blogjaira szokott linket küldeni nekem, és minden alkalommal verjük a fejünket a falba, mennyire műveletlen, buta emberek osztják az észt manapság. És egy dolog, hogy ezt teszik, de az a tény, hogy 1, az olvasókat ez nem zavarja, 2, még pénzt is kapnak érte, elszomorító. Azért, mert ez bátorítás, pozitív visszajelzés is egyben! Azt mondja nekik, hogy a munkájuk jó! Pedig dehogy jó! Hogyan hihetem el, hogy bármit is tud mondani nekem, ha még írni sem tud???? Igénytelen, olyan, mintha koszosan, büdösen mennél ki az utcára és elvárnád, hogy az emberek figyeljenek rád és tiszteljenek. Sőt, rendszeresen odafigyeljenek. Na tessék, elkalandoztam, bocsánat, de ez a téma mindig nagyon felhúz. Na szóval, visszatérve a nyelvtanfolyamra. A nyári szünet után rögtön jelentkeztem, először nem vettek fel, mert nem volt "beutalóm", sem bevándorlási hivataltól, sem munkaügyi központtól, de aztán egyszercsak, 2 hónap múlva felhívtak, ha még mindig akarom, menjek. Rá sem mertünk kérdezni, hogy akkor hogy is van ez? Mint mindenütt, itt is úgy működik az élet, mikor kihez kerül a papírod, úgy halad az ügyed. Itt a régióban a nyelvtanfolyamok nagyjából négyszer-ötször annyiba kerülnek, mint otthon a Francia Intézetben (azért az FI a példa, mert ők is a nemzetközi rendszerben tanítanak, ugyanazok a szintek), úgyhogy nem is jártam sehova, csak egy öreg tanárnéni hívott meg magához hetente egyszer (sokat köszönhetek neki, és ő hívta fel a figyelmemet erre a helyre is), meg gyerekkönyveket olvasok (már amikor nem bliccelem el:)), stb. De pl JB-vel alig tudok beszélni franciául, egyszerűen nem megy, mindketten kínlódunk, annyira nem megszokott, hiába próbálkozunk. Az apját néha már értem azt hiszem, és ez már hatalmas fejlődés ahhoz képest (mindig jó hangosan beszél velem, mintha süket lennék:))), az anyukájával már egészen jól sikerül a beszéd, csak ő sosem javítja a hiábimat. JB barátai, öccsei meg... hát őket csak akkor értem, ha hozzám beszélnek, de ha egymás közt, akkor teljes a sötétség, annyi szlenget használnak és nem ejtik ki teljesen a szavakat. Szóval kb ez a helyzet:) A nyelvtanfolyam is érdekes. Pl az orosz hölgyemény, aki azzal a klasszikus módszerrel került Franciaországba... ha láttátok a On-lány c filmet, értitek:) Érdekes jelenség, de nagyon odaadó nő, nagyon igyekszik ám:)) A tanár meg valami eszméletlen jó! Kreatív írótanfolyamot tart nekünk, meg mindenféle csupa jót, csak sajnos az emberek nagyrésze inkább a filmes órán aktív (én meg ott ülök és bámulom a plafont), mert azt sem tudják ki az a Moliere. Nekem meg a nyelvtanom hagy némi kívánnivalót maga után, főleg írásban. Amikor csoportban kell dolgozni, és történetet írnunk, jól kifogom a legjobb társakat, a fejkendős török leányzó nem a csapatmunkáról híres, és nem úgy tűnik, hogy bármennyire is közel állna hozzá az irodalom, a kövér, öregecske orosz nő meg olyan rosszul beszél, hogy egy mukkot sem értünk belőle és nem érti, hogy miért kérdezünk vissza állandóan, bedurcul és nem csinál semmit, viszont folyton leszögezi, hogy ő nem olvas női ponyvairodalmat, viszont mi lenne, ha olyan történetet írnánk, hogy... és akkor jön a klasszikus gazdag, jóképű orvos és a szegény, beteg lány szerelmi története, teljesen összefüggéstelenül. Milyen vidám, végül persze a csoportunk előrukkol a nagy semmivel. De összességében azért elég jól megvagyok, szünetben a japán és kínai lányokkal beszélgetünk cicákról és kutyákról, meg a múltkor a portugál srác próbálta nekem felsorolni az Aranycsapat tagjait én meg persze nem tudtam mit hozzáfűzni, csak annyit, hogy Pesten közel lakom az Újpest stadionjához... szóval azért kezd felszakadni talán valami gát:)
És akkor legyen már fénykép is, mert a tenger olyan szép volt tegnapelőtt! Millió gyémánt!!
És akkor legyen már fénykép is, mert a tenger olyan szép volt tegnapelőtt! Millió gyémánt!!
Subscribe to:
Posts (Atom)

















